A két nem állami egészségbiztosító 2010. január 1-jei egyesülésével közel 260 alkalmazott kerül az utcára. Mindez azokból az adatokból derül ki, melyeket az egyesített egészségügyi biztosító nemrégiben hozott nyilvánosságra. Az egyesítés előtt a Dôverának 440, míg az Apollo biztosítónak 420 alkalmazottja volt. A Dôvera szóvivője, Zuzana Horníková szerint a biztosítónak körülbelül 600 alkalmazottja lesz ezután. A feleslegessé vált alkalmazottakat nem egyszerre, hanem fokozatosan és több hullámban készülnek elbocsátani, az első elbocsátási hullámra Horníková szerint már január végén sor kerül. A Dôvera vezetősége egyúttal azt is bejelentette, hogy az elbocsátások során teljes mértékben a munkatörvénykönyv alapján kívánnak eljárni, az elbocsátásra kerülő alkalmazottaknak tanácsadással szeretnének segíteni a munkapiacon való könnyebb orientációban és az álláskeresésben.
Szintén elbocsátásokat jelentett be az Általános Egészségbiztosító, mely a Közös Egészségbiztosítóval történt egyesülés után 2386 főt foglalkoztat. Konkrét számokról és az elbocsátási időpontokról azonban nem adott bővebb tájékoztatást az állami kézben lévő egészségbiztosító.

Sme, Felvidék Ma, tt