Harmadízben került sor a 2006-ban alapított Mikola Anikó-díj átadására, amelyet évente egy, a művészeti életben tevékenykedő, humánus és közösségi értékeket képviselő, létrehozó nőnek ítél oda az ANIMA Társaság mellett működő Mikola Anikó-díj kuratóriuma, az alapítóknak és támogatóknak köszönhetően, akiknek egyre bővülő névsora, hozzájárulása az ANIMA Társaság hivatalos honlapján, az AnimaPortálon megtalálható.

A díj névadója, Mikola Anikó családjában a szó, a szellemiség nagy szerepet játszott, így nem véletlen, hogy már kora gyermekségében elkötelezte magát az irodalom mellett. Ígéretes pálya állt előtte, de tehetsége nem bontakozhatott ki a maga teljességében, és korai halála meghiúsította életművének méltó elismerését is. Pályatársai, barátai, kiadói és az ANIMA Társaság is azon fáradozik, hogy életművét felkutassa, megőrizze és hozzáférhetővé tegye. Munkásságának, sorsának és törekvéseinek szimbóluma a róla elnevezett elismerés is.

A 2009. évi Mikola-Anikó-díjat Fodor Kata kapta, váratlan halála miatt posztumusz került átadásra a művésznő leányának, Eva Machajdíkovának. A laudációt Földessy László készítette elő (letölthető ITT).

Az oklevelet és a tárgyi díjat, a vágsellyei Csillag András szobrászművész alkotását, egy nőalakot ábrázoló szobrot, Haraszti Mária adta át a következő szavakkal:

Kedves Éva, tisztelt rokonság, kedves vendégek!
Hadd vegyem kölcsön Farkas Lajos levélben küldött szavait: „Akik közelebbről ismerhették, tudhatják, milyen összetett személyiség lakozott Fodor Kata kislányosan ártatlan, huncut, olykor vadóc tekintete mögött. Mindeneken túl, még harcos aktivistája is volt a cseh–szlovák–magyar egyetemes értékek egyenrangúságának kölcsönös elismertetésében.”
Életműve előtt tisztelettel adózva nyújtom át a díjat.

Az esemény védnöke Dolán György képzőművész, az ünnepség műsorvezetője pedig a Mikola Anikó-díj Kuratóriumának elnöke, Csanaky Eleonóra volt. Juhász Katalin, az MKKI munkatársa a szlovák vendégek számára tolmácsolta az elhangzottakat. A díjátadó hangulatát Kiss Helga előadóművész versmondással és énekkel emelte. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a hazai diplomáciai, politikai és művészeti élet jeles személyiségei, valamint a sajtó képviselői is.

Felvidék Ma, hr, fotók: Horváth Zsófia

A díjátadás képei megtekinthetők Képgalériánkban.