A szlovák kormány határozottan visszautasította azokat a támadásokat, amelyek az Európai Parlamentben (EP) a szlovák EU-biztosjelöltet érték, és teljes támogatásáról biztosította a jelöltet, Maroš Šefčovičot.
“A kormány a leghatározottabban visszautasítja a soviniszta és nagymagyar Fidesz politikusainak támadását a Szlovák Köztársaság európai bizottsági alelnökjelöltje ellen” – jelentette ki Robert Fico kormányfő keddi pozsonyi sajtóértekezletén.

Fico szerint a Fidesz EP-képviselői számára Šefčovič személye csak ürügy a Szlovákia elleni támadásokhoz. Megjegyezte: ezek az események jól jelzik, milyen lesz a Fidesz Szlovákia-politikája azután, hogy áprilisban nagy valószínűséggel megnyeri a magyarországi választásokat. “A Szlovák Köztársaság kormánya nem hátrál meg a támadások elől” – hangsúlyozta a politikus.
A szlovák miniszterelnök úgy látja, hogy a Šefčovič elleni kampányt a Fidesz kezdeményezte, szervezi is, illetve irányítja. A kormány azt tanácsolja a Fidesznek – fejtette ki Fico -, hogy “komplexusait a hazai politikai színtéren orvosolja”. A szlovák kormányfő utalt arra, hogy Magyarországon romákat gyilkoltak meg.
Šefčovič alelnöki jelölését Fico Szlovákia nagy diplomácia sikerének nevezte.
A miniszterelnök ugyanakkor azt mondta, hogy “nagyon súlyos dologról van szó, súlyosabbról, mint sokan gondolnák”. Többször is leszögezte: ezért vannak jelen a helyettesei is a sajtóértekezleten.
A Magyar Koalíció Pártját (MKP) és annak elnökét, Csáky Pált a Fidesz “meghosszabbított karjának” minősítette Fico. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Csáky, az MKP politikusai “Budapestre járnak megbeszélni, mit csináljanak Szlovákiában”.
A kemény bírálat ellenére sem zárta ki azonban az esetleges jövőbeni koalíciót az MKP-val. Ugyanakkor hozzátette: Csáky Pál és az MKP lépésről lépésre afelé halad, hogy a velük való esetleges jövőbeni koalíciót az általa vezetett Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kizárja.
A kormányt aggasztja, hogy a szlovák ellenzék vezetői – Mikuláš Dzurinda és Ján Figel – “szégyentelenül” szövetkeznek és együttműködnek az MKP-val és Csákyval, ami “Szlovákia számára nagy veszélyt jelent”. “Isten óvja a Szlovák Köztársaságot egy ilyen (kormányzati) alternatívától” – jelentette ki Fico. Figyelmeztette az ellenzéket, hogy úgymond ne álljon össze Csákyval. Szlovákia nemzetiségi politikáját “példaértékűnek” nevezte egész Európa számára.
Kérdésre válaszolva úgy vélekedett: lehet, hogy a szlovák kormány túl kemény választ adott a Šefčovičot ért támadásokra, de “nem volt más választása”. Szerinte Pozsonynak nem volt más választása az államnyelvtörvény ügyében sem, illetve akkor sem, amikor tavaly augusztusban megakadályozta, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök részt vegyen Szent István szobrának révkomáromi felavatásán.
“Nem vagyunk banánköztársaság! Minden Szlovákia-ellenes támadásra válaszolni fogunk” – hangoztatta Fico. Szerinte a Šefčovič elleni támadásokkal a Fidesz “útjára indította a Szlovákia elleni keményebb politikáját”.
“Ha nem lépünk fel ellene időben, Szlovákia veszélybe kerül” – állította a szlovák miniszterelnök.
A Magyar Koalíció Pártja, valamint Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke visszautasította a kormányfő kijelentéseit.
“Az MKP tévesnek és megalapozatlannak tartja Robert Fico mai, a párt címére intézett kijelentéseit. A Šefčovič úrral kapcsolatos eset az európai szocialisták és az európai konzervatívok közti párbaj része, amihez az MKP-nak semmi köze nem volt, s nincs is” – olvasható a MKP közleményében. Az MKP úgy véli: Fico hisztérikus magyarellenes kijelentései nem méltóak egy felelős EU-politikushoz.
Dzurinda szerint Fico visszaélt a Šefčovič körül kialakult helyzettel, megalapozatlan támadást intézett ő ellene, az ellenzék ellen, és indokolatlanul magyarokkal riogatott.
A volt kormányfő aláhúzta: a külügyminiszter kérésére személyesen is lobbizott Šefčovič érdekében, így nem is érti Fico kritikáját. A kormányfő nyilván ideges, mert a szociális álarc már leesett róla, és “csak a kellemetlen nacionalista magyar kártya maradt rajta” – húzta alá Dzurinda. Hozzátette: nem lát semmi kivetnivalót az MKP-val való esetleges közös kormányzásban. (MTI)