(videóval) A Magyar Televízió Ma reggel című műsorában az öt határon túli magyar EP-képviselőjének munkájáról nyilatkoztak a Policy Solutions munkatársai, Boros Tamás és Bíró Nagy András politikai elemzők.

Úgy vélik, a határon túli magyar képviselők a kisebbségvédelemnek az ügyére “szakosodtak”, melyre 2009-ben bő terep kínálkozott. Ilyen volt például, amikor a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban lehetett felszólalni, de a Beneš-dekrétumokkal is előkerültek az Európai Parlamentben, szó esett a szerb vízummentesség kérdéséről és a kárpátaljai magyarok helyzetéről is. Ezekbe a kérdésekbe a határon túli magyar képviselők még a magyarországi képviselőknél is aktívabban bekapcsolódnak, és “karakteresebb retorikával” (sokkal keményebb nyelvezetet használva) nyilvánulnak meg.

A témák gyakran érzékeny pontokat súrolnak Romániában és Szlovákiában, ezért nem is foglalkozik velük nagyon a helyi sajtó, sem pedig a szlovák és román politikusok. Magyarországon elsősorban Bauer Edit és Tőkés László neve cseng ismerősen. Mészáros Alajosról szinte alig jelent meg valami, ám ez nem jelenti azt, hogy a nevezett képviselő nem folytat aktív munkát az Európai Parlamentben. Felhívta az Európai Parlament figyelmét a szlovák nyelvtörvény visszásságaira. Hasonló az eset Sógor Csabával is, akit szintén “elhallgat” a magyarországi sajtó, noha 15-ször szólalt fel a kisebbségek érdekében, a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban pedig a nagyon kemény “nyelvi népirtás” jelzőt használta.

******

A politikai elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a határon túli magyar képviselők felszólalásai nem szorítkoznak csupán a saját országukban tapasztalható problémákra, hanem nagy aktivitást mutattak például a Kínában megnyilvánuló emberi jogsértésekre való figyelmeztetés terén is.

Az ötödik képviselő, az RMDSZ-es Winkler Gyula elsősorban a jogalkotás szakmai részébe kapcsolódik bele. Főleg kereskedelmi és gazdasági ügyek terén hasznosítja szakmai tudását.

Noha a határon túli magyar képviselők az Európai Néppártban politizálnak, ennek ellenére nem csak a Fidesszel, hanem a Magyar Szocialista Párttal is megtalálják az együttműködés lehetőségét az Európai Parlament keretein belül. Bauer Edit is egy MSZP-s társával, Gurmai Zitával dolgozott ki egy szakmai anyagot a nők modern kori rabszolgaságáról. Mészáros Alajos pedig a Duna-stratégiával kapcsolatos munkájában Áder Jánossal és Herczog Edittel működött együtt.

“A felvidéki politikusok mindkét oldal felé kompatibilisek” – hangsúlyozta Boros Tamás.

Felvidék Ma, on