A legnagyobb szlovákiai álláskereső portál, a profesia.sk adatai alapján a tavalyi évben a legtöbb álláskereső, főként nők, irodai alkalmazottként szeretett volna elhelyezkedni. A beérkezett önéletrajzok ugyanis ezt tükrözik. A munkakereső férfiak körében pedig a menedzser és a termékforgalmazó poszt tűnik a legkeresettebbnek.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy az irodai, adminisztratív munkakörök a biztonság érzetét váltják ki az emberekben, ráadásul többek szerint egy viszonylag egyszerű, könnyen megtanulható munkakörről van szó, minimális stresszhelyzettel. A férfiak körében preferált termékforgalmazói munkakör leginkább azért vonzó, mert a legtöbb cég mobiltelefont, számítógépet, sőt személygépkocsit ad az alkalmazottnak. Ľubomír Szabadszállási, a Human Center tanácsadó ügynökség munkatársa az utóbbi időben határozottan azt tapasztalja, hogy szinte az összes meghirdetett munkakörbe a korábbi kétszeresére nőtt a jelentkezők száma, de sokszor olyanok is jelentkeznek, akik nem teljesítik az adott munkakörre vonatkozó feltételeket. ”Oda jutottunk, hogy az álláskeresők tulajdonképpen bármilyen állást hajlandóak elfogadni”- magyarázza Monika Martinková, a Trenkwalder ügynökség munkatársa.
A korábban jól kereső topmenedzserek sem lehetnek azonban nyugodtak, mondja Szabadszállási, mivel a nagy cégek a válság miatt szlovákiai kirendeltségeiket a cégközpontokba telepítették át, így a vezető állású menedzserek közül sokan munka nélkül maradtak. Az ING vezető elemzője, Eduard Hagara szerint a sok negatív jel ellenére a helyzet a hazai munkaerőpiacon lassan stabilizálódni látszik. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy egy ideje már „csend” lett a tömeges elbocsátások körül, és az utóbbi időben egyetlen jelentősebb cég sem jelentett be nagyobb arányú létszámleépítést.

HN, Felvidék Ma, tt