A parlamenti ellenzéki pártok vezetői arra szólították fel Robert Fico kormányfőt, hogy újra ellenzéki jelöltet állítson a Közbeszerzési Hivatal élére. A jelenlegi elnök, Angyal Béla (előbb MKP, majd Most-Híd) megbízatása március 10-én jár le. Mikuláš Dzurinda, Ján Fígeľ és Csáky Pál levélben kérték a kormányfőt, hogy a kormány – melynek jogkörébe tartozik az új vezető kinevezése – az ellenzék jelöltjét hagyja jóvá e posztra. A három pártelnök abból indult ki kérése megfogalmazása során, hogy az elmúlt hónapokban a kormányfő többször hangoztatta, hogy a Közbeszerzési Hivatal felügyelete ellenzéki feladat. A közös kérésről szóló hírt Mikuláš Dzurinda hozta nyilvánosságra, aki mellesleg bírálta Angyal Bélát azért, hogy miután pártot váltott, az utóbbi hónapokban elvtelenül kezdett viselkedni, és több alkalommal sem teljesítette kötelességét. Az egyiket például az elektronikus útdíjra kiírt pályázat során, s ezt Dzurinda szerint Charlie McCreevy EU-biztos is Angyal szemére vetette.
A Közbeszerzési Hivatal lehetséges új elnökének személyéről a három ellenzéki párt rövidesen egyeztetni fog.

Felvidék Ma, Sme online, gy