Minden szentnek maga felé hajlik a keze – mondaná az apám, ha élne, aki különös ellenszenvvel viseltetett a léha, haszonleső emberek iránt. Az olyan emberekkel szemben, akik reggel csak azért kelnek fel, hogy azon dolgozzanak: aznap miért ne dolgozzanak. Ezek a gondolatok a „Testre szabva” című politikai tévéműsor (Markíza) után jutottak eszembe, ahol az egyik fő téma, a szlovák bírák fizetési diszkriminációja volt. Az ügy néhány hete háborította fel a hazai közvéleményt, amikor az egyik taláros úr a másiknak 90 ezer eurós kártérítést ítélt meg olyan jogcímen, hogy a kollégája ötször kevesebb bérért kénytelen ítészi munkáját végezni, mint egy másik bíró, akik a különleges ügyekben ítélkező bíróság tagja, vagyis, veszélyes bűnözők, maffiózók és korrupt főhivatalnokok felett ítélkezik.
Józan parasztésszel gondolkodva, a különleges ügyek bíráira és családtagjaikra leselkedő veszélyek alapján – bár túlzottnak tartom a fizetések közötti különbséget – nem erkölcstelen a kiemelt bérezés. Számomra a megítélt „fájdalomdíj” a sokkoló, amely felett nem tudok napirendre térni. Főleg azok után, ahogy a szlovák Legfelsőbb Bíróság elnöke, Štefan Harabin (HZDS-ĽS) az ominózus döntést védelmébe vette, majd a képernyőn, a párt elnöke, Vladimír Mečiar is annak jogosságát bizonygatta. Sőt, megpróbálta a nézőknek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Természetesen, én nem jogászi szemmel nézem az ügyet, és nem a paragrafusok görbéi közt megbújó kerek lyukon keresztül, amely lehetővé tette a „jogos” ítéletet. Azt sem vitatom, hogy törvénytelen lenne az ítélet. Csupán a morális körítés és a bírói testületek közismert és sokat kritizált léha munkája közötti összefüggés zavar. Például az, hogy a nemzetközi bíróságon elvesztett perek miatt az adófizetők pénzéből kell kártérítést fizetni az államnak, mert a bírák rosszul, vagy hanyagul végezték a munkájukat. Ügyeket húznak-halasztnak évekig, vagyis nem dolgoznak, és helyettük az állam kénytelen fizetni. Ilyenkor nem szólal meg a lelkiismeretük, hogy saját zsebükből fizessék vissza az államnak a rossz munka következményét, az okozott kárt. Fordítva viszont, ha az állam téved, azon nyomban rátámadnak, hogy könnyen szerzett pénzzel tömjék meg a zsebüket. Kezd olyan érzésem lenni, hogy – apám szavaival éljek – csak azon dolgoznak, hogyan ne dolgozzanak! Hogy ne azt a munkát végezzék, ami a fő feladatuk lenne, ítéletet hozni a rájuk bízott peres ügyekben, hanem azon fáradozzanak, hogyan gazdagodjanak meg, keményebb ítészi munka nélkül. Erre utal, hogy a diszkriminált bírák tömegesen indítottak pert az állam ellen, amely várhatóan 100 millió euróval rövidíti majd meg az állami költségvetést. Ha pert nyernek, az elkövetkező időszakban, beruházások, szociális intézkedések hiúsulhatnak meg hazánkban.
A közvélemény sokkolva hallgat. A médiák is ledermedtek a hihetetlen szemtelenség láttán. Csak egy remény pislákol a „sötétben”, hogy közelednek a parlamenti választások. Ha Mečiar néppártja tovább erőlteti a pereket, könnyen a parlamenten kívül találhatja magát.
Ettől függetlenül, az új parlamentre marad az inkriminált törvény módosítása, hogy megakadályozzák a további taláros haszonlesést, az állam adófizető polgárainak fosztogatását.

Felvidék Ma, Debrődi D. Géza