A Profesia.sk internetes álláskereső oldal tavalyi, összesített adatai alapján a legnehezebb dolguk azoknak az álláskeresőknek volt, akik bányászként, kohóipari munkásként, esetleg fafeldolgozóként vagy pedig a gépiparban szerettek volna elhelyezkedni. Nem csökkent a tavalyi évben a biztosítópiac által kínált szabad munkahelyek száma, és a Profesia.sk adatai alapján 2008-hoz képest nem sokkal volt nehezebb dolga azoknak, akik pedagógusként vagy oktatásügyi alkalmazottként szerettek volna elhelyezkedni. Egyedül az egészségügy és a szociális munkaterület volt az, ahol enyhén – mintegy 3 százalékkal – de mégis emelkedett az új álláshelyek száma.
2008-ban a legkönnyebb dolguk azoknak volt, akik a biztosítópiacon, a felsőbb menedzseri pozíciókban vagy pedig az egészségügyben szerettek volna elhelyezkedni, legalábbis az álláskereső oldalhoz beérkező önéletrajzok, illetve az egy szabad állásra jutó munkakeresők aránya ezt mutatja.
Legnehezebben a bányászatban és a kohóiparban lehetett munkát találni a tavalyi évben, a Profesia.sk szerint egy szabad állásra ugyanis közel 30 önéletrajz jutott.
Sme, Felvidék Ma, tt