Az utolsó negyedéves cseh gazdasági növekedés 0,7 százalékos volt a harmadik negyedévhez képest, amely a recesszióból való kilábalást sejteti – írja Napi Gazdaság a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva. A cseh gazdaság a harmadik negyedéves 0,6 százalékos plusz után ismét bővült, ezúttal 0,7 százalékkal – jelentette a cseh statisztikai hivatal. Ez az adat bizakodásra adhat okot és akár a korona árfolyamára is jótékony hatással lehet – véli Michal Brozka, a prágai Raiffeisenbank elemzője.
Negyedéves bázison számolva a beruházások 0,2 százalékkal, a kormányzati kiadások 0,7 százalékkal nőttek – a fogyasztás azonban 0,6 százalékkal csökkent. Az új adat hatására a Bloomberg által közölt 2010-es második negyedéves GDP-prognózis 0,3 százalékos mínuszról 0,2 százalékos pluszra módosult.
A cseh GDP éves szinten 4,1 százalékot csökkent 2009-ben, szemben a jegybank 3,9 százalékos visszaesést valószínűsítő várakozásától.
Az exportbővülési kilátások arra sarkallták a cseh pénzügyminisztériumot, hogy a 2010-es GDP előrejelzését 0,3 százalékról 1,3 százalékra módosítsa.
NG, Felvidék Ma