Az euró szlovákiai bevezetése semmilyen indokolatlan áremeléssel nem járt, állapította meg az Ártanács abban a jelentésben, melyben féléves tevékenységét értékeli. Az Ártanács féléves működése alatt valamennyi kitűzött célját teljesítette, melyekkel a kormány bízta meg, állapította meg a tanács elnöke, Peter Mihók. A most elkészült jelentés egyik legfontosabb megállapítása az, hogy az euró szlovákiai bevezetése nem vont maga után indokolatlan áremelést. A szlovák kormány 2008. szeptember 24-ei döntésével hozta létre az Ártanácsot, azzal a céllal, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel az árak alakulását az euró bevezetésével összefüggésben. 2008. október 29-től kezdődően összesen 14 alkalommal ülésezett az Ártanács. Az árak ellenőrzését a Pénzügyminisztérium egyfajta prevencióként fogja fel az indokolatlan áremelésekkel szemben, éppen ezért a jövőben is folytatni szeretné az árak monitorozását.
SITA, Felvidék Ma, tt