Példaértékűnek mondható a szlovák-magyar együttműködés a Borsod-Abaúj Zemplén és a Kassa Megye-i kulturális intézmények között.
Ezt bizonyítja a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ galériájában 2010. március 12-ig nyitva tartó kiállítás is, ahol azok a fotók láthatóak, melyeket a Kassa Megyei Művelődési Központ által szervezett nemzetközi alkotótáborokban készítettek 2006-2009 között a táborban résztvevő amatőr fotósok. A két intézmény több évre visszanyúló jó kapcsolatot ápol, így az intézmény már több olyan kiállításnak volt a helyszíne, melyet Kassáról hoztak a városba.

Jelen kiállítás képanyaga Sajóréde (Rejdová), Ólubló (Stará Lubovňa) és Krasznahorka (Krásna Hôrka) természeti kincseit és kulturális örökségét igyekszik bemutatni.
Eleonóra Kovalčíková, a Kassa Megyei Művelődési Központ igazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy az általuk szervezett 3 napos alkotótáborok minden alkalommal más helyszínen biztosítanak lehetőséget amatőr fotósok számára a közös munkára, szakmai konzultációkra, tapasztalatcserére. A táborban a hazai fotósokon kívül magyar, román, lengyel és ukrán résztvevők is képviseltetik magukat, ahol szakmai zsűri segíti az alkotókat a fejlődésben.
A fotósok és a szervezők munkájuk által igyekeznek közelebb hozni a látogatók számára más nemzetek kultúrájának és természeti kincseinek megismerését.

Felvidék Ma, -ta-