Ivan Gašparovič köztársasági elnök leváltotta Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési minisztert, és Robert Fico kormányfő javaslatára azonnali hatállyal megbízta Ján Mikolaj kormányalelnököt, oktatási minisztert a tárca vezetésével a parlamenti választásokig hátralévő időszakra. Mikolaj a tárca átvételét követően azonnal kinevezte Štefanovot személyes tanácsadójává, mert úgymond: nélküle két tárcát képtelen lenne ellátni.

Az államfő megköszönte Igor Štefanov munkáját, főleg azt, ami jó volt benne, és sok sikert kívánt neki további pályafutásában. Ján Mikolaj kinevezését követően pedig hangsúlyozta: gazdag tapasztalatai vannak, nem csupán egy tárcát vezet, hanem alelnöke a kormánynak is, így minden esélye megvan rá, hogy felelősen és sikeresen fogja vezetni ezt a nagyon igényes minisztériumot is. Ján Mikolaj – szintén a nemzetiek politikusa – fő feladata a július elsejével megszűnő minisztérium delimitálása lesz. A tárca hatásköreit a földművelésügyi, a gazdasági és a belügyminisztérium között osztotta meg a múlt hónapban jóváhagyott törvény.
Ján Slota pártjának mától már csak egy minisztere maradt a kormányban, a nemzetiek azonban nem lépnek ki a koalícióból, bár Robert Fico döntésével nem értenek egyet.

Felvidék Ma