A Csemadok Galántai Területi Választmányának meghívására Búcsra (Komáromi járás) érkezett Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés volt elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke, aki a Csemadok munkaértekezletén túl részt vett a párhuzamosan szervezett közösségi fórumon is, mely többek között a szlovákiai magyar nyelvhasználattal összefüggő kérdésekkel foglalkozott. A fórum szünetében Szili Katalin a Szabad Újságnak nyilatkozott.
A szlovákiai magyar nyelvhasználattal kapcsolatban jelenleg az államnyelvtörvény módosítása a leginkább ragozott téma. Ön szerint végül hogyan birkózik meg a felvidéki magyarság ezzel a törvénnyel?
– Rövidtávon kétségtelen, hogy az elmúlt két évtizedben a szlovák államnyelvtörvény az egyik legrettenetesebb dolog, ami velünk, magyarokkal történt. Korántsem vagyok azonban biztos abban, hogy hosszú távon a magyarság, így a szlovákiai magyarság is, rosszul jön ki abból a folyamatból, amelyet a szlovák államnyelvtörvény alkotói akaratlanul is – vagy inkább akaratuk ellenére elindítottak.
Megítélése szerint merre tart a magyar nemzet abban az új helyzetben, amelyet a szlovák államnyelvtörvény teremtett?
– Az államnyelvtörvény első ilyen öszszefüggése – amelyet szeretném, ha érzékelnének, bár az önök helyzetében ez legalább annyira nehéz, mint elhinni, hogy így van – az, hogy Ceausescu falurombolási tervei óta először áll ki teljesen osztatlanul, teljesen eltökélten és teljesen egységesen az egész magyar nemzet az egyik határon túli magyar közösség mellett, amikor azzal súlyos igazságtalanság esik. Emlékezhetünk, az 1988–1989-as időszak egyik legszebb lelki élménye az volt, hogy azt, ami az erdélyi magyarokkal történt, mindnyájan úgy éltük meg, mintha velünk történt volna. Most ugyanez a helyzet. Mindegy, hogy valaki erdélyi, kárpátaljai, vagy magyarországi, jobboldali, baloldali vagy a közéleti ügyekben teljesen járatlan: mind személyes megaláztatásként éli meg azt, hogy egy országban büntetni lehet, ha valaki magyarul szól, magyarul ír, vagy ha ezt előbb teszi, mint az adott állam hivatalos nyelvén. És ez az élmény nemcsak közös, hanem össze is köt. Ezt csak az hiszi el, aki saját szemével látja, s nekem hivatalomból eredően megadatott, hogy lássam, és elősegítsem, hogy így legyen. Ha régi, anyaországi ellenfelek ebben a kérdésben egy asztalhoz ülnek – például a szlovák államvezetés által oly igen nem szívlelt Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) asztalához – akkor saját maguk is egyfajta élményként élik meg, hogy mégiscsak vannak olyan célok, amelyekben egyek vagyunk, amelyekért együtt tudunk, és együtt akarunk harcolni.
Mi a valóságalapjuk azon szlovák kormánynyilatkozatoknak, miszerint a nyelvtörvény ügyében diplomáciai győzelmet aratott a magyarok felett?
– A valóság ott kezdődik, hogy miután hiába kértem többször is a szlovák parlament elnökét, hogy tekintsenek el az önöket lehetetlen helyzetbe hozó törvénymódosítástól, kénytelen voltam az EBESZ kisebbségi főbiztosához fordulni. És ő azonnal felkarolta a kérésünket, és súlyos aggodalmakat fogalmazott a nyelvtörvény szövege kapcsán. Ezt már akkor és azonnal megtette, amikor még senki sem foglalkozott a kérdéssel, tehát egyértelműen úttörő módon állt ki mellettünk.
Aztán a magyarországi parlamenti pártokkal közösen bekopogtattunk az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európa Tanács ajtaján, hogy konzultálni szeretnénk a kialakult helyzetről. Fogadott minket az Európai Parlament elnöke, az Európai Bizottság alelnöke és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az elnöke. Persze, vannak, akik abban érdekeltek, hogy lekicsinyeljék ennek a jelentőségét. Pedig aligha lehet túlértékelni azt, hogy ezek a fórumok ilyen magas szinten fogadtak minket a szlovák nyelvtörvény ügyében, magától értetődőnek tekintve,
A nyelvtörvény kiagyalói azt hirdetik, Magyarországnak ehhez semmi köze…
– Európa azonban azt mondja: Magyarország teljesen legitimen lép fel önökért, csak azt kell jól végiggondolnia, hogy mit érhet el a fellépéssel. Ez volt a lényege annak, amit Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke mondott, és annak is, amit José Maria de Puig, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke mondott, és annak is, amit Jacques Barrot, az Európai Bizottság akkori alelnöke mondott. Más-más hangszereléssel, de ugyanezt mondták, és ez a magyar ügy iránt nagyon is empatikus álláspont volt. És – akárhogy csűrik-csavarják is a dolgot – lényegében ugyanezt fejezte ki az előszeretettel emlegetett Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos is, aki, mint említettem, elsőként lépett fel nyílt kritikával a szlovák nyelvtörvény ellen. Európa most először állt ki egyértelműen amellett, hogy önök nincsenek egyedül. Úgy is mondhatnám: nemcsak Magyarország deklarációja, hogy önökkel vagyunk, hanem ezt így látja, és magától értetődőnek tekinti Európa is.
Szlovákiában azzal érvelnek, hogy Vollebaek szerint a végrehajtási útmutatóval a nyelvtörvény egy teljesen normális, Európa-konform jogszabály lehet…
– Ő is tudja, hogy az ideális a nyelvtörvény visszavonása lenne, de nem lát erre hajlandóságot a szlovák félnél. José Maria de Puig viszont azt mondta, hogy nem, ez nem lesz jó, hanem csakis a nyelvtörvény szövegének a megváltoztatásával érhető el eredmény, és személyesen is mindent megtesz ezért. Jerzy Buzek úgy véli, esélyt kell adni a Szlovákián belüli megoldásnak, az MKP és a szlovák kormány megegyezésének. De ha ez nem hoz eredményt, akkor meg kell nézni, hogy mit tehetünk együtt.
Elindult tehát egy európai vita, melyben gyakran felemlegetik azt is, ami Fehéroroszországban a lengyel kisebbséggel történik. Ezzel is párhuzamba hozható a szlovák nyelvtörvény?
– A fehéroroszországi események lényege ugyanaz, mint a szlovákiai eseményeké. Ott letartóztatják azt, aki a kisebbség ügyében fellép, itt pénzbüntetéssel sújtják, aki nem megfelelő helyen a kisebbség nyelvén szól. Az európai vitának nem az a lényege – mint amit egyesek bele akarnak magyarázni – hogy ki magyar és ki szlovák, vagy ki fehérorosz és ki lengyel, hanem, hogy az európai értékrend szerint államnak vannak állampolgárai, vagy az állampolgároknak van állama?! Mi éppen azért ellenezzük, ami a nyelvtörvény ügyében történik, mert úgy látjuk: az európai szellemiség szerint csak az a megközelítés elfogadható, hogy az állampolgároknak van állama, és nem fordítva. Jó, hogy ez a vita megkezdődött, mert ezt a kérdést tisztázni kell, s ez a vita igen nagy esélyt hordoz magában, hogy a javunkra dől el. S ha nincs nyelvtörvény, amely fekete-fehéren kiélezi a helyzetet, akkor ez az európai vita még váratna magára.
Térjünk vissza még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára. Ön szerint valóban az a szlovák kormány gondja a KMKF-fel, hogy a szlovákiai magyar képviselők egy „másik parlamentben” is jelen vannak?
– Ez csak a felszín, ha csak erről lenne szó, valószínűleg nem csináltak volna ebből ilyen nagy ügyet. Sokkal inkább arról van szó, hogy látják, Magyarország a KMKF révén a „belügyekbe történő beavatkozás”, vagy „kioktatás” igénye, szándéka nélkül egy nagyon erős magyar szolidaritást jelenít meg, amelyben teljes a belső konszenzusa a magyarságnak.
Magyarország választások előtt áll. Hozhat ez törést a KMKF működésében, és milyen közéleti szerepkörben szeretne ön megjelenni?
– Úgy hiszem, a KMKF folytonossága biztosított. Ezt illetően még Magyarországon is konszenzus van. A baloldal kormányzása idején alakult, de ez nem pártügy. Orbán Viktor Fidesz-elnök is úgy véli, és ennek a Magyar Koalíció Pártja legutóbbi közgyűlésén is hangot adott, hogy a KMKF-re szükség van. Én a jövőben is – ha erre lehetőségem adódik – elsősorban nemzetpolitikával szeretnék foglalkozni.
Oriskó Norbert
