A “Világ női szemmel- Az érzékeny szívű nő” című szimpóziumot a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium szervezi május 7. és 9. között Debrecenben.
A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencián különböző szakterületek közelítésében foglalkoznak a női hivatás, a női lét aspektusaival, idén elsősorban az érzékenységgel.
A művészet segítségével, a személyes találkozások lehetőségeit is kihasználva előadásokon, beszélgetéseken, műhelyfoglalkozásokon és kulturális programokon keresik majd együtt annak mélyebb megértését, milyen lehetőségek rejlenek az érzékenység adottságában.
A meghívott vendégek közt lesz többek közöt prof. Ürge-Vorsatz Diána Nobel-díjas kutató, Schaffer Erzsébet újságíró és Mészáros Márta filmrendező.
A rendezvény védnöke Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Kör Dáma Egyesület elnöknője.
A konferencia elősorban a Kárpát-medence fiatal magyar női számára kínál eligazítást, elmélyülési lehetőséget.

Minden érdeklődőt örömmel várnak, külön szeretettel a határon túli magyar fiatalokat.
Részletsebb információk olvashatók a www.boldogterezia.extra.hu –aktuális honlapon.

A program:
május 7. , péntek
15.00 megnyitó Porkoláb Gyöngyi
előadások:
15.15 Tornay Krisztina SSND(BTSZ)Debrecen : Érzékeny szívű nő – erő az erőtlenségben
15.45 Guba András SCHP(PSZI) Göd: Érzékeny szívű férfi- gyengeség az erősben?
előadások:
16.45 dr. Hézser Gábor: Keresztény spirituális megközelítés- érzékeny szív
17.15 dr. Bódis Zoltán (Szent József Gimnázium) Debrecen: “ÉR” – érintés, érzés, értés, érés – a női érzékenység lehetőségei
17.45 dr. Bodó Márta Kolozsvár: Árpád-házi Szent Erzsébet – követhető modell a 21. században? könyvbemutató
19.30 kiállítás-megnyitó, Kacsóh Cecília textil-képei, megnyitjaTerdik Szilveszter művészettörténész, közreműködik a szakkollégium kamarakórusa, vezényel dr. Suba Lászlóné Dombóvári Erika
20.30 színi előadás, Déryné-színkör: Bécsi gyors (komédia)

május 8. ,szombat
előadások:
9.00 Prof. Ürge-Vorsatz Diana Msc, DENV (CEU): Az érzékeny szívű nő: édesanya, ükanya, feleség, főnök – kezében a jövő. Gondolatok es kulisszatitkok a hivatás/család/nőiesség/globális felelősség útvesztőjéről és -ből.
9.30 dr. Katona György (NYME-BEPK) Sopron: Az érzékenység szerepe szociális hálózatokban
10.15 előadás, beszélgetés, Schaffer Erzsébet: Mi nők, röptetők
14.30 szekció-előadások 1.
dr. Benedek Andrea (Partiumi Keresztény Egyetem) Nagyvárad: A női test mint médium
dr. Bódis Zoltán (Szent József Gimnázium) Debrecen: “ÉR” – érintés, érzés, értés, érés – a női érzékenység lehetőségei
dr Dellamartina Rita Róza SSND (Patrona Hungariae Gimnázium) Budapest: Érzékenység és érzéketlenség – női arcok antik szövegekben
dr. Fényes Hajnalka Zsuzsanna
dr. János-Szatmári Szabolcs (Partiumi Keresztény Egyetem) Nagyvárad: Az érzékenység éthosza a 18. századi irodalomban
dr. Józsa Éva NyME-BEPK Sopron: Csillagunk, Mária- költői játék (bevezetés)
dr. Szabó Ildikó
16.30 műhely
Prof. Ürge-Vorsatz Diana Msc, DENV (CEU): beszélgetés az előadás alapján
dr. Józsa Éva DLA: Csillagunk, Mária- költői játék
Kacsóh Cecília: hímzés
Iván Vera: táncimprovizáció
Székelyné Kováts Eszter (IBS)Budapest: szupervíziós módszerű kiscsoport
Pálfiné Kováts Ágnes: fókusz-kiscsoport
Locker Margit SSND Budapest: A nő a Szentírásban
Antónyi Gerda SSND- dr. Suba Lászlóné Dombóvári Erika: Mészáros Márta filmjei, filmklub
19.30 színi előadás, a Partiumi Keresztény Egyetem színkörének vendégjátéka
20.30 koncert,Ritornel trió
21.30 táncház

május 9., vasárnap
9.00 szekció-előadások 2.
Porkoláb Gyöngyi Debrecen: Kör-dáma-kör
Szabó Mária Budapest: Családi örökség a párkapcsolatokban
Nemes Éva Szentes
Szamkó Eszter (BTSZ) Debrecen: Psziché–Idézzük meg egy hajdani költőnő emlékét
11.00 beszélgetés
Mészáros Márta filmrendezővel Antónyi Gerda SSND- dr. Suba Lászlóné Dombóvári Erika
15.00-tól zárás