A válság alaposan megtépázta Csehország és Szlovákia irodapiacát is. A fejlesztők a válság hírei miatt megriadtak és nehezen kezdenek bele új projektek megvalósításába, a bankok pedig legfeljebb az érték 50%-át hajlandók megfinanszírozni. 2009-ben Prágában 60%-ot zuhant, Pozsonyban pedig 180 ezerről 130 ezer négyzetméterre esett vissza az újonnan átadott irodaterület, szakértők szerint ez a mélyrepülés 2010-ben még tovább folytatódhat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a kínálat csökkenése mellett egyaránt esnek a kihasználtsági statisztikák és a bérleti díjak is, írja a Napi Gazdaság.
A válság alaposan megtépázta Csehország és Szlovákia irodapiacát is. Az ingatlanfejlesztők a válság hírei miatt megriadtak és nehezen kezdenek bele új projektek megvalósításába. Ráadásul a bankok sem szívesen nyújtanak hitelt irodák építésére, legfeljebb az érték 50%-át hajlandóak megfinanszírozni, mely a válság előtt egyes esetekben 80-90% felett is lehetett. A lanyha kereslet mellett a kínálat gyors csökkenése ellenére is tovább esnek a bérleti díjak és a kihasználtsági statisztikák egyaránt.

A pozsonyi irodapiac területe 2008-ban még 180 ezer négyzetméterrel tudott növekedni 115.7 ezer négyzetméter lefoglalt kapacitás mellett. Ezzel szemben 2009-ben a mindösszesen 130 ezer négyzetméteres bővülésre már csak 63.6 ezer adott évben lefoglalt terület jutott. A CBRE képviselője szerint a mélyrepülés idén tovább folytatódhat és becslései szerint az újonnan átadott pozsonyi irodák területe 2010-ben összesen 72 ezer négyzetméterrel növekedhet. A kapacitásbővülés visszafogása a 350 ezer négyzetméternyi elvetett vagy elhalasztott építési projektből következik, ez hosszabb távon hiányt is okozhat északi szomszédunknál. Egyelőre viszont a 2009-ben 11.8%-ra emelkedő pozsonyi kihasználatlansági statisztika értéke még nem ezt mutatja.

A kihasználtsági statisztikák nem fényesek Csehországban sem, 2009-ben a szlovák fővároshoz hasonlóan Prágában is 90% alá süllyedt, Brünnben a 80%-os és Ostraván a 75%-os értékkel pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Eközben csak Prágában 60%-kal esett vissza az irodaterületek kínálata, a King Sturge ingatlanpiaci tanácsadója szerint 2010-ben mindösszesen 70 ezer négyzetméternyi új iroda kerülhet átadásra. A csökkenő kínálat ellenére a bérleti díjak átlagosan negyedévente 5%-kal esnek, a cseh fővárosban egy iroda havi négyzetméter ára tavaly 23 euróról 20 euróra mérséklődött.

portfolio.hu