A Robert Fico által vezetett szlovák kormány a nagykürtösi kihelyezett kormányülésén osztogatásba kezdett. A Nagykürtösi járásnak hárommillió eurót ígért, míg Szlovákia többi városai és falvai részére további harminchárom millió euró elosztásáról döntött.
A nagykürtösi kihelyezett ülésen egymillió eurót szavazott meg a városi fedett téli stadion építésére. Ezt az összeget egyébként az oktatási tárca költségvetéséből kapja majd a város. További 100-100 ezer eurót folyósítanak a Mezei utcai alapiskola és a Škultéty Gimnázium épületeinek tatarozására. A kormány döntött arról is, hogy a városi fürdőre, az utak javítására és a Dačov Lom nevű síközponthoz vezető bekötőút, továbbá a hozzá tartozó parkolóhelyek építésére különít el pénzt.
A kormány további 33 millió eurót oszt szét az ország városai és falvai között, hogy segítsen az önkormányzatoknak. Fico az egyenletes fejlődés érdekében látta szükségességét a bőkezű adományozásnak. Robert Kaliňák belügyminiszternek pedig feladatul adta a kormány, hogy állítsa vissza a nagykürtösi járási rendőrparancsnokságot.
Nagykürtös polgármestere egyébként a Fico által irányított Smer – Irány Szociáldemokrácia párt színeiben politizál és a városi képviselő-testület többségét is smeres képviselők alkotják.

Felvidék Ma