Az uniós strukturális alapokból Szlovákia az elkövetkezendő három évben további 138 millió eurót kap, és ugyancsak további összegre számíthat Csehország (237 millió), továbbá Lengyelország (633 millió). Az Európai Bizottság indoklása szerint az eredetileg megítélt összeg megemelése mindhárom ország esetében annak köszönhető, hogy gazdaságaik a 2007 és 2009 közti időszakban az eredetileg előrejelzettnél jobban teljesítettek. Szlovákia gazdasági teljesítménye ebben az időszakban 10,8%-kal volt nagyobb a vártnál, míg Csehország esetében 7,5%-kal és Lengyelország esetében pedig 8%-kal.
„Gratulálunk ezeknek az országoknak, hogy a nehéz körülmények ellenére ilyen meggyőzően sikerült túlszárnyalniuk a 2005-ben elfogadott előrejelzéseket. Ezek a pénzösszegek segítenek saját gazdaságuk modernizációjában, továbbá abban, hogy fel tudjanak készülni a jövőre” – kommentálta az Európai Bizottság döntését a pénzügyi tervezésért felelős biztos, Janusz Lewandowski.
A regionális politikáért felelős biztos, Johannes Hahn pedig úgy reagált a döntésre, hogy a három közép-európai ország jó gazdasági eredményei részben a részükre jóváhagyott strukturális és kohéziós alapoknak is köszönhetőek. „Meggyőződésem, hogy ez a most megítélt pluszösszeget, melyet ezek az országok az elkövetkezendő három évben fognak megkapni, ugyanolyan jól fogják tudni majd felhasználni mint a korábbi támogatást” – tette hozzá Hahn.
SITA, Felvidék Ma