A kisebbségi és emberi jogok védelméért felelős kormányfő-helyettese Dušan Čaplovič szóvivője útján elutasítja a Fórum Kisebbségkutató Intézet sajtótájékoztatóján közölteket, miszerint romlott a kisebbségek helyzete Szlovákiában.
Az elmúlt négy évben romlott a kisebbségek jogi helyzete Szlovákia a Fórum Kisebbség-kutató Intézet szerint. Petőcz Kálmán programvezető arra figyelmeztetett: a kormány gyakran a mennyiségi mutatókkal helyettesíti a kisebbségi jogok minőségi mutatóit.

A kormány alelnöke kétségbe vonja a Fórum Intézetnek azt az állítását is, hogy hiányzik a kultúrák közötti párbeszéd. Azt az állítás meg szinte nevetségesnek tartja, hogy „nincsenek meg a hatékony mechanizmusai annak a végrehajtására, hogy a nemzeti kisebbségek részt vehessenek a döntéshozatalban“. Čaplovič azzal a kormány kisebbségi tanácsában eszközölt változtatással érvel, amelyet a 2006-os választások után hajtottak végre. Azt állítja, hogy egyenjogúsítottak minden kisebbséget. „Nem fordulhat elő az, ami az elődje, Csáky Pál idején természetes volt, hogy a legnagyobb befolyása a magyar kisebbségnek volt, a többiről meg akár a távollétükben is dönteni lehetett,“ szögezi le Kaliňák szóvivő. Hozzáteszi, hogy Čaplovič számára nem az a fontos, hogy a legnépesebb kisebbséget támogassa, hanem az olyan kisebb népcsoportokat, amelyeknek nincs saját államuk és az Európai kisebbségi vagy regionális nyelvek kartájának értelmében kiemelt gondoskodásra van szükségük – áll a Sita hírügynökségnek eljuttatott szóvivői közleményben.

Felvidék Ma