A II. világháború szenvedései után újabb gyötrelem érte a Felvidéken élő magyarságot: 1945 és 1948 között több tízezer családot telepített át Magyarországra a csehszlovák kormány.
A szülőföldjükről elűzött családokból sok talált új otthonra megyénkben is. A magyar történelem e fájó fejezetére emlékeznek immár tizenharmadik alkalommal Nyíregyházán május 15-én 9 órától a városházánál, 10 órától pedig a Északi-temetőben lévő emlékműnél a felvidék 1947 Egyesület szervezésében. A megemlékezés szellemi atyja, fáradhatatlan motorja és lelkiismeretes mindenese Kiss Vendel, aki személyesen is átélte az áttelepített emberek minden fájdalmát, megaláztatását és kiszolgáltatottságát.

– A felvidéki Andódon születtem 1935-ben, s 1947-ben az én családomat is áttelepítették Magyarországra – idézi fel a fájó múltat. – Először Mandabokorban kaptunk egy földbeásott házat, ez az épület egyébként ma már a falumúzeumban látható. Édesapám postás volt, kérte, hadd legyen közelebb a városhoz, így átköltöztünk Kistelekiszőlőbe. Andódon 1997-ben volt egy találkozó, amelyre meghívták a Magyarországra áttelepített rokonokat is. Akkor vetődött fel bennem, hogy kellene egy emlékmű Nyíregyházára is, hiszen a múltat nem szabad elfelejteni. A múlt hibáit mindig szem előtt kell tartanunk, hogy tanulhassunk belőle. Az elhatározást tette követte, 1998-ban közadakozásból elkészült az emlékmű, megalakult a Felvidék 1947 Egyesület, s megjelent egy könyv is az áttelepítésekkel kapcsolatban. Az évek során egyre többen jelezték, hogy őket vagy a szüleiket a Felvidékről telepítették át a Nyíregyháza környéki bokortanyákba. A kimutatások szerint 67 felvidéki településről közel 3500 kitelepített személy talált új otthonra megyénkben.

– A május 15-i ünnepségre díszvendégeket is várunk a Felvidékről. A programot számukra úgy alakítjuk, hogy a koszorúzással egybekötött megemlékezések után megismerkedhessenek a várossal is: felkeresik majd többek között a főiskola botanikus kertjét, az állatparkot, a falumúzeumot és az élményfürdőt is.

Szabolcs Online