Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombaton, a képviselők egyúttal elfogadták a kormányprogramot. A Fidesz elnöke másodjára alakít kormányt.
A Ház egy szavazással döntött a programról és a kormányfő megválasztásáról. A képviselők közül 261-en igennel, 107-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt. Igennel szavazott 225 fideszes, 36 KDNP-s képviselő, nemmel voksolt 54 szocialista, 40 jobbikos és 13 LMP-s képviselő. A szavazástól 18 képviselő maradt távol.
A kormányfő ezt követően a történelmi zászlók előtt letette esküjét, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktornak gratuláltak a parlamenti pártok elnökei, illetve frakcióvezetői, ezután az új kormányfő a páholyba ment, ahol Sólyom László köztársasági elnökkel is kezet fogott.

fotó: Pelsőczy Csaba

Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet – hangoztatta Semjén Zsolt a Fidesz-KDNP nagygyűlésén szombaton a Kossuth téren.
Megjöttünk, nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, egyetlen órát sem, a kormány még meg sem alakult, már megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült – mondta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására utalva a KDNP elnöke, akinek szavait “szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.
Semjén Zsolt szerint “kutya nehéz” időszak következik, az országot kirabolták, kifosztották, a szekrényeket telerakták csontvázakkal.
Mi azonban nem a meghátrálás emberei vagyunk! – mondta a politikus, aki azt ígérte, a következő éveket arra szentelik, hogy felépítik Magyarországot a romokból.

mti