Az egy héttel ezelőtt lezajlott szlovákiai parlamenti választások kapcsán elhangzott olyan megállapítás is, hogy végre egy olyan párt is a parlamentbe került (Híd – Most), amely programja és bejutott képviselői alapján sokat tehet a magyar-szlovák közeledés érdekében. Ez elvitathatatlan, a gondolat azonban nem új, mert az elmúlt közel két évtizedben különféle javaslatok és próbálkozások láttak napvilágot, amelyek igaz, hogy ennyire nem jutottak közel a kitűzött célhoz, mint most. Jómagam a Keleti Napló 1993. januári számában – a Szlovák Köztársaság startpozíciójában – azt írtam, hogy elérkezett az ideje a Szlovák-Magyar Megértés Pártja létrehozásának, mert a szlovákiai magyar közösség történelmi küldetését teljesítheti azzal, hogy előmozdítja a szlovák-magyar megbékélés ügyét. Persze, a Mečiar-éra kellős közepén javaslatom még a lapnál sem talált egyértelmű visszhangra, s bennem sem volt annyi elhivatottság és bátorság a kezdeményezés élére állni, mert már akkor elriasztott a politikai exhibicionizmus térnyerése, és a (párt)képviseleti demokrácia egyre gyorsuló rohanása a lejtő felé.
A magyar-szlovák viszony csupán egy választási kampány szemszögéből értékelve elszomorító. Nem ennyire tragikus a helyzet, csillapítgatjuk egymást, de az is tény, hogy jobb is lehetne. „Nem ismerjük eléggé egymást…”- írta több mint ötven évvel ezelőtt Fábry Zoltán. S ez most is igaz, valahogy így: Nem ismerjük eléggé jól egymást. Igen, mert tudatosítanunk kell, hogy a magyarok iránti előítéletet (gyűlöletet) a szlovákok között évtizedeken át élteti az iskolai történelemoktatás, az irodalmi művek sora, sajtótermékek, filmek…, s mindenek felett az elmúlt két évtizedben: a politika! Ezek a magyarfóbia gyűlöletgyűjtő területei – s valljuk meg tiszta szívünkből –, hogy mi sem vettük figyelembe sokszor Sütő András intését a „beleélés” képességének a deklarálásáról és annak gyakorlásáról. Mert, ha abból a tézisből indulunk ki, hogy egy kisebbségi a nemzetének diplomatája, akkor azt is tudatosítanunk kell, hogy álláspontunknak és érdekeinknek nem csak a parlamentben kell híveket és érvényt szerezni (képviselőink által elég kevésszer került rá sor!), hanem a családban, szomszédoknál, munkahelyen és az élet minden területén. Ebben az egyszerűen csak „népi diplomáciának” nevezett műfajban elég gyengék a kondícióink.
A Híd-Most szimmetrikus képviselőcsoportja biztosíték arra, hogy elindul egy empatikusabb párbeszéd, amit társadalmi szintre is ki kell vetíteni. S itt a történelmi esély, hogy ez a formáció kiharcoljon olyan döntéseket, amelyekkel Szlovákia társadalma mindezidáig adós maradt, mint: a magyar nyelv hivatalossá tétele Dél-Szlovákiában, a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, a kisebbségek kultúrájának támogatásáról szóló törvény, s legalább két gazdasági jellegű intézkedés: 100 ezer munkahely teremtése, különösen Dél- és Kelet-Szlovákiában. Igen, mert a vidék általában nehéz helyzetben van, az általunk lakott (Gömör, Nógrád, Bodrogköz) pedig tragikus. Habár a romakérdést megoldhatatlannak tartom, mégis szükséges volna néhány program – kormányzati és önkormányzati összefogással – elindítása, amely valós kiutakat keres és enyhíti a jelenlegi robbanásveszélyes helyzetet. Taktikai szempontból pedig ildomosabb lenne, ha mindezek előterjesztői a második – új! – hetes csapatból kerülnének ki, akik számomra is hitelesebbek, mint az első – kopottabb! – hetes!
S még valami: az MKP háza táján nagy a sírás-rívás, pedig a bukás borítékolható volt. Az elmúlt 4-5 évben legalább tucatnyi írásban igyekeztem rámutatni a pártot érintő visszásságokra helyi, regionális és országos szinten. A köszönet: kiszorítósdi és „parkolóra állítás”. Azt nem tudom megítélni, hogy képes-e megújulásra a párt (a volt korifeusokkal semmiképpen!) vagy helyette egy új formátum létrehozása szükséges. Egy biztos, minden olyan alakzat híján lesz a hatékonyságnak, amelyre a nívótlanság, gyűlölködés és kiszorítósdi lesz a jellemző. S talán a legfontosabb: nem az MKP a vesztes, hanem a szlovákiai magyar közösség, amely az MKP megcsontosodott vezetése és örökös parlamenti képviselői miatt 10-15 parlamenti helyet vesztett. Ez az elszomorító – ez a siratnivaló.
Egy héttel a választások után számunkra így áll a helyzet. Egy párt bejutott a parlamentbe, egy kívül maradt. Kár volna most azon meditálni, hogy ki a magyar és ki a magyarabb. A bejutottak közül a régiek – finoman fogalmazva – nem jelentik éppen a szívem csücskét, de elvárom, hogy az új felállást arra használják fel, hogy eredményeket mutassanak fel érdekeink képviseletében. Ítéletet ennek ismeretében mondok. Az MKP-t pedig csak az önreflexió és egy fundamentális változás térítheti vissza a közösséghez (és a parlamentbe) vezető útra.
Caesarnál okosabbat én sem tudok: A kocka el van vetve!
Máté László, Kassa
Felvidék Ma
