Az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium kihirdette a vajdasági kisebbségi önkormányzati választások hivatalos eredményét. Vajdaságban így megalakulhatnak és megkezdhetik munkájukat a nemzeti kisebbségek kulturális-oktatási autonómiájának végrehajtó szervei, bizonyítva: ha sokáig tart is kiharcolni valamit, nem lehetetlen. A Magyar Nemzeti Tanács 35 tagú, a tavaly elfogadott új törvény szerint széleskörű javaslattételi és véleményezési joggal bír, de esetenként önállóan is dönthet az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, valamint az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben.
A nemzeti tanácsok, így a Magyar Nemzeti Tanács többek között iskolákat, diákotthonokat alapíthat, előzetes jóváhagyása kell a magyar nyelven (is) oktató iskolák igazgatóinak megválasztásához, beleszólása lesz abba, milyen magyar nyelvű tankönyvekből folyjon a tanítás. Emellett a magyar kultúra szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat ingó és ingatlan javakat, magyar nyelvű újságot, rádiót, tv-t alapíthat és meghatározhatja egy település magyar elnevezését, ha az adott településen a magyar nyelv hivatalos használatban van.
A nemzeti tanácsok ezután elnököt választanak a tagjaik közül, és a testület hatásköreit leképező négy bizottságot alakítanak; vagyis egy oktatási, egy kulturális, egy tájékoztatási bizottságot és egy olyat, amely a hivatalos nyelvhasználattal foglalkozik majd.
A Magyar Nemzeti Tanácsra a választásokon 76 287 érvényes szavazatot adtak le (a jogosultak 55,02 százaléka voksolt).
Az 1. lista (Magyar Összefogás) kereken 58 900 szavazatot (77,21 százalékot) kapott.
A 2. lista (Vajdasági Magyarként Európába) 10 176 szavazatot (13,34 százalékot) kapott.
A 3. lista (Magyar Remény Mozgalom) 2 114 szavazatot (2,77 százalékot) kapott.
A 4. lista (Magyar Liga) 2 528 szavazatot (3,31 százalékot) kapott.
Az 5. lista (Kézfogás a magyarságért) 2 569 (3,37 százalékot) kapott.
A mandátumok megoszlása: Magyar Összefogás 28, Vajdasági Magyarként Európába 4, Magyar Remény Mozgalom 1, Magyar Liga 1, Kézfogás a magyarságért 1.

Felvidék Ma