Az MKP parlamenti képviselői szolidaritást vállaltak az árvízkárosultakkal és pénzgyűjtést kezdeményeztek az árvizek okozta károk eltávolítására. Ebből a célból egy külön számlát (12009248/5200 OTP Banka Slovensko) nyitottak, az ide beérkező pénzügyi támogatás elosztásáról pedig a közeljövőben tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Az MKP Robert Fico javaslatát – mely szerint a politikai pártoknak a választási törvény alapján járó pénzösszegből kívánja támogatni az árvízkárosultakat – azonban képmutatásnak tartja. A három kormánypárt, amelynek számlájára írható a széndioxid-kvóta szétlopkodása, a faliújságtendereken és a különböző földügyleteken eltüntetett sok millió, a választások előtt egy nappal el akarja venni a politikai pártoknak törvényesen járó támogatást olyankor, amikor a választások előtti időszakban egyébként is eladósodtak. Az MKP véleménye szerint ez a lépés a jövőben csak növelné a politikai pártok finanszírozásának átláthatatlanságát.
Az MKP kész a rendelkezésére álló pénzeszközök egy részét átcsoportosítani az árvízkárosultak megsegítésére, de nem tartja Robert Fico javaslatát jó megoldásnak. Az ugyanis valamennyi politikai párttól elvenné az állami támogatás bizonyos részét, ám a pénz elosztásáról már kizárólag a kormány döntene. Az MKP ebben a folyamatban a Smer klientúrájának támogatási lehetőségét látja, mivel a kormány és a kormányfő tartalékalapjából ez idáig is főleg a Smerhez közelálló szubjektumok kaptak támogatást.
Az MKP összehangolt fellépést javasol az ellenzéki pártoknak ebben a kérdésben a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen – tájékoztatta portálunkat Dunajsky Éva, az MKP sajtótitkára.

Felvidék Ma