José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, arra kérte a magyar és a szlovák politikusokat. hogy az európai szellemiség jegyében, de kétoldalú formában tárgyaljanak azokról a témákról, amelyek érzékenyen érintik viszonyukat.
Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján – a főként a kettős állampolgársági törvényre vonatkozó szlovák újságírói kérdésre válaszolva – Barroso kijelentette, hogy nem kíván történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni. Emlékeztetett arra is, hogy Szlovákiában választási kampány folyik. A bizottsági elnök leszögezte: tudatában van, hogy nagyon érzékeny témáról van szó. Elmondta: azt kérte Orbán Viktortól, hogy partnereivel kétoldalú formában tárgyalja meg a problémát a választások után.

Hozzátette, hogy ez az üzenete minden hasonló típusú, az Európai Unión belüli konfliktus esetére. Az érintett feleknek konstruktív párbeszédet kell folytatniuk a köztük feszültséget keltő témákról, szem előtt tartva az EU-n belüli együttműködés szellemiségét – vélte Barroso. Orbán Viktor a témával kapcsolatban jelezte, hogy hét szomszédja közül hattal Magyarországnak jelenleg nagyon jók a kapcsolatai. Reményét fejezte ki, hogy sikerül jó kapcsolatokat teremteni a hetedikkel is.

Szlovákiában tiltakozást váltott ki a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás elfogadása Magyarországon. Pozsony válaszul módosította saját állampolgársági jogszabályát.
mti