A Történelmi Magyarország minden településén találhatóak világháborús emlékművek és emléktáblák. A háborúban elesett hősök emlékére készült emlékművek bemutatása található meg a nemrégiben elindult Magyar Hősok oldalon.
A Kárpátia együttes internetes Fórumának tagjaiból kovácsolódott össze az a csapat, amely immár negyedik éve járja a településeket, emlékműveket, emléktáblákat, kopjafákat keresve, hogy emléket állítson hőseinknek, akik a legdrágábbat, az életüket adták a Magyar Hazáért.

Ezt az oldalt, pontosabban „tárhelyet” azért hoztuk létre, hogy negyedik éve tartó gyűjtésünk eddigi eredményét egységes formába öntve bemutathassuk az érdeklődőknek. Óriási munkát kezdtünk el. Ezt az is mutatja, hogy az elmúlt időszak alatt alig több, mint ezerötszáz emlékművet sikerült felkutatnunk és megörökítenünk a több ezer település ki tudja, hány emlékhelyéből.
A képek feltöltése folyamatosan, érkezési sorrendben történik, így az oldal mindig naprakész az éppen megörökített fotókat és lefedett területeket illetően. – olvasható a lap bevezetőjében.

Ha valaki kedvet kapna a fotózáshoz, és szeretne csatlakozni a csapathoz, írjon bátran vagy küldje el meglévő fotóit a kalyhassanyi@gmail.com villámposta címre.

Biztatjuk olvasóinkat is, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a felvidéki világháborús emlékművek, emléktáblák fotóit küldjék el a fent megadott címre.

A Magyar Hősök oldala a következő címen érhető el: www.magyarhosok.hu

Felvidék Ma