Igor Choma, a Nemzeti Autópálya Társaság elnöke ugyan ragaszkodik ahhoz, hogy a rendszer jól van beállítva, de nem zárja ki az átvilágítást és az esetleges korrekciókat, mert lehetnek benne hibák, mondta a leendő kormány terveire reagálva.  

Igor Choma úgy fogalmazott: az elektronikus útdíj-rendszer működése hatékonyabbá tehető. A megkötött szerződések felülvizsgálatát az alakuló új kormánykoalíció is tervezi. Egyébként az eredeti terv szerint az útdíjból 165 millió euró folyik be az idén, ami Choma szerint reális annak ellenére is, hogy az eddig befolyt összeg a tervezettől 10 százalékkal elmaradt.
Az útdíj-beszedés hatékonysága Choma szerint a SkyTollal kötött szerződést alapul véve 98,91 százalék közelében mozog. „Megvárjuk a pontos adatokat” – mondta Choma azzal, hogy a rendszert üzemeltető SkyToll fél évet kapott rendszer zavartalan működésének beállítására. A cseh Logica cégnek, amely az ellenőrzést végzi, július végéig kell leadnia a jelentést. A Szlovák Fuvarozók Szövetségének azon állítása, miszerint az útdíj-rendszer hatékonysága mindössze 60 százalékos, Choma badarságnak nevezte a SITA hírügynökség kérdésére válaszolva.
A leendő kormány programtézisei tartalmazzák, hogy a személygépkocsikra nem fogják bevezetni az elektronikus útdíjat.

Felvidék Ma