(Fényképgalériával) A T(e).Ü(gyed)KÖR Polgári Társulás a komáromi református templom kertjében ideiglenesen felállította azt az emlékművet, amelyet eredetileg június 4-én szerettek volna leleplezni. Mivel időközben az országos Műemlékvédelmi Hivatal visszavonta a kerületi hivatal engedélyét és új eljárásra kötelezte a szervezőket, így egyelőre csak bemutatják majd az emlékművet.

Feszty Zsolt, a T(e).Ü(gyed)KÖR Polgári Társulás elnöke honlapunknak elmondta, hogy az emlékmű új engedélyeztetéséig marad biztosan felállítva a Trianon-szobor. Egyelőre nem rögzítették a talpazathoz az emlékművet. A művész is igényelte, hogy láthassa hogyan néz ki az adott térben a szobor – mondta Feszty Zsolt. Amennyiben megállapítják, hogy törvénysértő az ideiglenes felállítás is, akkor törvénytisztelő polgárok módjára járnak majd el.
A komáromi trianoni megemlékezés keretében belül került volna leleplezésre a tragikus eseményre emlékeztető fából készült öt méter magas, villám sújtotta életfa. A központi részt négy alak tartja és őket fogja körül egy gyűrű. Egy igazi fekete vas abroncs, amelybe bele van vésve: 1920. június 4. Az emlékmű a magyar nemzet összetartozását jelképezi. Az ötletet Reményik Sándor verse adta a készítőknek. Az emlékmű felavatására ugyan nem kerül sor, de a bemutatására igen.
Komáromban többen is készülnek a Felvidékről és Magyarországból is, hiszen az ünnepi program méltó megemlékezést kínál minden résztvevőnek.

Korpás Péter fényképei Fotóalbumunkban tekinthetőek meg: Link

 

 

 

Lengyel Zoltán fényképei:

A rendezvény részletes programja megtalálható honlapunkon: Link

Felvidék Ma