A formálódó szlovák kormány oktatásügyi elképzeléseiről viszonylag kevés szó esik. Az etrend.sk portál értesülései szerint két dologban egyezségre jutottak a jobboldali pártok, ami az oktatásüggyel kapcsolatos változásokat illeti. Az egyik az iskolai autóbuszok bevezetése, melyet annak idején még a kereszténydemokrata Martin Fronc javasolt.
A volt oktatásügyi miniszter eredeti elképzelése szerint a tanulók nem a szokásos tömegközlekedéssel, hanem az oktatási intézmények által működtetett iskolai autóbuszokkal járnának be az iskolába. Az iskolai autóbuszok terjedésével valószínűleg felgyorsult volna a kisiskolák felszámolása, mivel a javaslat egyik nem titkolt célja éppen a takarékoskodás volt. A 2008-as javaslat tehát most ismét napirendre kerülhet a következő parlamentben.
A jobboldali pártok a tankönyvpiac liberalizálásában is egyezségre jutottak, Iveta Radičová ezzel kapcsolatban elmondta, hogy feltett szándékuk az állam monopolhelyzetének a megszüntetése a tankönyvek terén. Az etrend.sk portál úgy tudja, hogy a további oktatásügyi tervek közt szerepel az angol nyelv kötelező tanításának bevezetése, a speciális pedagógusok és a pedagógiai-pszichológiai tanácsadók számának növelése, továbbá a pedagógusok bérének emelése.
SITA, Felvidék Ma