Mint arról, honlapunkon is beszámoltunk a dunaszerdahelyi 27 éves élsportoló Medgyes Renáta nehéz helyzetbe került. Az atlétikai szövetség márciusban javasolt az élsportolók számára bizonyos összegeket támogatás céljából az addigi eredményeik alapján.
Ennek az összegnek a felét már akkor,és a másik felét a kijutási szint teljesítése után jóvá is hagyták. Minden egyes atléta számára a szövetség biztosítja a kiutazást és az ottléttel kapcsolatos kiadásokat. Azonban figyelembe véve azt a szomorú tényt, hogy a jóváhagyott összeg nem haladja meg az ez évi kiadások 5%-át sem, a jobb felkészüléshez szükség van idegen források bevonására. Dunaszerdahely városa szintúgy segít az évi költségvetés fedezésében, s így együtt a két támogatás már a 10%-át takarja.
A dunaszerdahelyi születésű Medgyes Renáta szlovák-magyar családból származik, édesanyja szlovák, édesapja pedig az egykori kiváló DAC labdarúgó Medgyes József. Renáta elsősorban dunaszerdahelyinek érzi magát és mindig hűen képviselte a várost a különböző versenyeken. Most ismét kirobbanó formában készül a különböző megmérettetésekre. A legközelebbi cél a barcelonai távolugró atlétikai EB. Medgyes Renáta februárban a fedett pályás szlovák bajnokságon győzte le legnagyobb ellenfelét, Jana Velďákovát, így ismét a figyelem középpontjába került. A szlovák állam viszont csak bizonyos eredmények után támogatja a versenyzőket, a felkészülésre nem ad semmit.
Először eredményt szeretnének látni utána, majd támogatják a felkészülést. – mondta csalódottan a dunaszerdahelyi atlétika büszkesége.

A 2010-es esztendőben maga mögé utasította a 2006-os világbajnokot Tianna Madisont, 2009-es világbajnokság hatodik helyezettjét Anna Nazarovát, valamint a 2007-es Európa bajnokság győztesét Concepción Montanert is.
Renáta 2010-ben a következő versenyeken vett részt:
Vágújhely 1. helyezés (6.79 m)
Osztrava 1. helyezés (6.59 m)
Kongó 1. helyezés (6.54 m)
Innsbruck 3. helyezés (6.50 m)
Prága 1. helyezés (6.54 m)
Huelva 4. helyezés (6.41 m)

Renáta nem titkolt célja, hogy az olimpián szerepelhessen és képviselhesse Dunaszerdahelyt a nemzetek világversenyén. Ezen kívül továbbra is részt szeretne venni az atlétikai világ- és európa bajnokságon. Naponta ingázik a 27 éves dunaszerdahelyi élsportoló szülővárosa és Pozsony között. Mivel Dunaszerdahelyen nem adottak a feltételek az edzéshez, így kénytelen a fővárosban edzeni. Egész évben edzenie kell, ami mellett a különböző táplálék kiegészítők, a fitneszbérlet és egyéb kiadások is nagy terhet rónak az élsportolóra. Reggel oviba viszi kislányát majd irány a főváros, és a kemény edzés. Erősítő és technikai alapú edzések, gyorsasági és levezető edzések váltakozva megtalálhatóak a heti edzésprogramban.

Életében kiemelt szerepet foglal el családja, akikre mindig számíthat. Különböző magánvállalkozók is segítik kisebb-nagyobb összegekkel és Dunaszerdahely Város Önkormányzata is utalt ki számára támogatást, de a kiadások csak növekednek és nehéz előteremteni őket. Méltón szeretné képviselni Dunaszerdahely városát a 27 éves atléta, így a felkészülésre is nagy hangsúlyt kell fektetnie. Önerőből nem tudja megoldani az anyagi gondokat, de mindig vannak jóakaró emberek, akik segíteni szeretnének. Dakó Sándor dunaszerdahelyi lokálpatrióta indította el azt a kezdeményezést a Facebook közösségi portálon, amelyen csatlakozni lehet Medgyes Renáta felkészülésének kiadásaihoz. Rövid időn belül már átlépte az ezres támogatottságot a csoport. Dakó úr egy számlát is nyitott a 27 éves atlétanő felkészülésére, amelyre bárki adakozhat. Örömmel nyugtázta a számlát nyitó dunaszerdahelyi polgár, hogy szinte az egész világból adakoztak már Medgyes Renátának Dunaszerdahelyről elszármazott személyek. Fontos a szülővároshoz való kötődés és ezt többen is bebizonyították, hiszen mindannyian szeretnék, ha Renáta részt vehetne a világversenyeken és ott Dunaszerdahelyt képviselhetné. Az adakozásból több magánszemély is kivette a részét és az YBS DAC fannklub felhívásának hallatán még a szurkolók is megmozdultak.

Renáta elárulta, hogy magának és környezetének is bizonyítani szeretne, olyanoknak is akik nem hittek benne és a rosszakaróinak is. Az életben még több célt is kitűzött maga elé a fiatal csallóközi élsportoló, amelyért becsülettel küzd és igyekszik a lehető legjobban felkészülni. Nem hagyta el szülővárosát Dunaszerdahelyt és a jövőben is a város színeiben szeretne versenyezni a fiatal tehetség.

Adományaikat a következő számlaszámra juttathatják el:

Számlaszám: 9823857030/5600
Bank: DEXIA BANKA Dunajská Streda
Külföldi utalás esetén: SWIFT :KOMASK2X IBAN: 34 5600 0000 00 9823857030

Felvidék Ma, atos