A kampány nagy erőkkel folytatódik az ország egész területén, amelynek egyik legnagyobb nyertesei azon cégek, amelyek a reklámanyagok készítésével foglalkoznak, hiszen amint az különböző forrásokból kiderült, a pártok nem sajnálnak magas összegeket fektetni a kampányba. Ugyanakkor felmerül a kérdés, mennyit, miből, miért és milyen hatékonysággal költekeznek a politikai pártok.

Jövő héten már tudni fogjuk, kinek érte meg euró-milliókat költeni, vagy kinek hozott sikert a kisebb, jobban átgondolt költségvetés. Azt már viszont most is tudhatjuk, melyek azok a pártok, ahol a legnagyobb költségvetéssel gazdálkodhatnak.
Ezek közé tartozik a Most-Híd, amely tegnap például a Selye János Egyetem Sirály Kollégiumának lakóit próbálta meggyőzni. A szobák ajtajának kilincsein ugyanis a párt logójával ellátott táskákban különböző propagációs anyagokat találhatott az egyetemista.

Természetesen az eset nem meglepő, hiszen nem kell ahhoz különösebben ismernünk a szlovákiai politikai életet, hogy tudjuk, Komárom városában erőteljes a Bugár-párt bázisa. Sokszor túlzásokba viszik a propagálást, hiszen a Komáromi Napoknak és az egyetemi kollégiumnak sem kellene politikai célokat szolgálnia.

Más kérdés, vajon az egymás mellett elhelyezett négy óriásplakát, az emberek etetése vagy éppen itatása szavazatokban mit hoz Bugáréknak, akiknél a „pénz nem számít” stratégia jegyében folyik a kampány.
Érdekességként azt is megemlíteném, hogy Komáromban az SNS is komoly eurókat költött a hirdetésekre, hiszen plakátokból találunk eleget. Feltehetően a vasút nagyon közel áll a nemzetiek Jánosának szívéhez, mert a komáromi autóbusz- és vasútállomás között már hosszú ideje több darab SNS-es óriásplakát provokálja a lakosokat. Arról pedig már portálunkon is írtunk, hogy a nemzetiek két vezérének arca nélkül már nem lehet vasútjegyet venni!
Minden gondolkodó emberben felmerül ezek után a kérdés, vajon honnan van ennyi pénzük a pártoknak? Üzletemberek állnak a pártok mögött, ahogy azt többen is deklarálják például az SaS vagy az Únia esetében?
Természetesen a listákon láthatjuk, hogy a jelöltek milyen környezetből érkeznek, de vajon tudjuk-e, mi a céljuk a politikában? Nem csak újabb komoly beruházásokhoz akarnak jutni, vagy hozzájuk juttatni párthoz közel álló személyeket?
A szavazókat sokszor könnyen becsapják azzal a félmondattal, hogy mi már jól állunk anyagilag, nincs szükségünk arra, hogy a politikában gazdagodjunk meg. Ez viszont olcsó populizmus, hiszen éppen gazdasági érdekek vezérelték őket a politika színterére, s csak a jövő dönti el, mennyire voltak igazak a szép ígéretek!
Az elmúlt négy év alatt is megtapasztalhattuk, hogy egy szociálisnak nevezett kormány mögött ott álltak az ország leggazdagabb emberei, akik várták és meg is kapták a jutalmat azért, mert segítettek az adott párt felemelkedésében.
Nem szabad elfelednünk, hogy a szavazatunk nem lehet egy termék, amelyet megvehetnek a pártok! Megpróbálhatnak meggyőzni bennünket, de a döntésnek racionális érvek szerint kellene születnie, hiszen az elkövetkező éveket meghatározó politika a mi életünkre is komoly hatással lesz!

Felvidék Ma, Rajkovics Péter