Megszakította mai ülését a kormány. Robert Fico úgy döntött, inkább meglátogatja az ország árvíz sújtotta vidékeit, ahol kritikus a helyzet. „Megkértem valamennyi érintett minisztert, hogy tegyenek meg mindent a veszélyben lévő városok és települések megsegítésére” – mondta Fico újságíróknak. Az állami vésztartalék, a hadsereg, a tűzoltóság és a mentők képviselőit rövid találkozóra kérte a kormányfő, hogy egyeztessék a mentési munkálatok teendőit.

Fico szerint a legkritikusabb a helyzet Mánya (Maňa) községben, ahol átszakadt a töltés. „Minden válságstábnak szeretnénk megadni minden szükséges segítséget, ami a vésztartalékot, a katonaságot vagy a műszaki ellátást illeti. Ezért megyek az árvíz sújtotta vidékekre” – mondta indulás előtt Fico. A kormány ülését akkor folytatják majd, ha „az szükségesnek mutatkozik”. A kormányfő legalább 24 órás halasztásra számít. Az állam az árvíz miatt pénzügyi segítséget kér az Európai Unió szolidaritási alapjától. Robert Fico az Érsekújvári járásban azt ígérte, a kárt szenvedettek minden segítséget megkapnak a kormánytól.

A legfrisseb jelentések szerint az Érsekújvári járásban akár 2000 embert kell kitelepíteni. Hul községben a lakosság egy részét már evakuálták, a víz kora estétől már a járási székhelyet is veszélyezteti. A Nyitrai és Aranyosmaróti járásban katonai segítségre is szükség volt, amikor az egyik patak kilépett medréből és elöntött több települést, köztük Lédecet. Gímest a víztározó veszélyezteti. A helyzet itt sem javul, a Zsitva folyamatosan árad, és már a Nyitra folyó vízszintje is vészesen emelkedik, óránként 1 cm-t nő.
Tegnap röviddel éjfél előtt rendkívüli árvízhelyzetet hirdetett ki a Kassai Körzeti Hivatal elöljárója, Peter Derevjaník, aki ezt megelőzően válságstábot hívott össze az árvíz várható következményeinek felmérésére és elhárítására. A tőketerebesi, a Kassa-kerületi, és az Iglói járásban szintén rendkívüli készültséget hirdettek az árvíz miatt.Amint arról Edita Vojtová, a SITA hírügynökségnek beszámolt, a válságstáb tagjai részletesen értékelték a Kassai kerület árvízzel kapcsolatos jelenlegi és az elkövetkező órákban várható helyzetét. Kiértékelték továbbá a kerületi hivatal árvízvédelmi szolgálata által kapott jelentést és információkat. Vojtová elmondta azt is, hogy készenlétben állnak a mentéssel megbízott szakemberek a fegyveres erőkkel együtt, ha a helyzet ezt megköveteli. Ma kritikus mértékig telítődött a ruzsini víztározó is, így annak a vízét le kellett ereszteni, ami hatalmas árhullámot indított el a Hernádon, s ez újra veszélyezteti Kassa városát is. Harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Kassai kerület egész területén, és annak valamennyi folyóján, kivéve az Ondava, a Latorca és a Bodrog folyót, ezeken ugyanis másodfokú az árvízvédelmi készültség. Kritikus a helyzet a Terebesi járás több magyarlakta településén, Királyhelmec környékén, a töltések megerősítéséhez ebben a régióban is be kellett vetni a katonaságot.
Szintén készenlétben vannak a tűzoltók, akik aktívan részt vesznek a mentési és az árvízvédelmi munkálatokban.
Nem sokkal jobb a helyzet az Eperjesi kerületben sem, ahol 24 órán keresztül esett az eső tegnap. A tűzoltók – kassai kollégáikhoz hasonlóan – itt is teljes készültségben vannak. Az Eperjesi Kerület Tűzoltó-parancsnokságának tisztje, Pavol Hrabčák a hírügynökségnek elmondta, hogy reggel 6 óra körül volt a legrosszabb helyzet, elsősorban Eperjesen, ahol a Tarca folyó szintje emelkedett. Itt is harmadfokú a készültség, több ház vált életveszélyessé, Jernyén és Szinyéren a romatelepek lakót kellett biztonságba helyezni.

A Rimaszombati járásban is csak lassan javul a helyzet a tegnapi kiadós esőzések után. Továbbra is kritikus a helyzet Feled és Pálfala, Fülek és Tornalja környékén. Most az alsó folyás menti településeket veszélyezteti a levonuló árhullám a Sajón és az Ipolyon.

Szlovákiában Pozsony kivételével az összes régióban másod- és harmadfokú árvízvédelmi készültség van.

 

TASR, SITA, Felvidék Ma