A magyar Országgyűlés megválasztotta Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP államfőjelöltjét a Magyar Köztársaság elnökévé. Schmitt Pál 15 órakor letette hivatali esküjét. A köztársasági elnöki posztot 2010. augusztus 6-án foglalja el.

Székfoglaló beszédében Schmitt Pál Szent István király intelmeit idézte, azt a tanácsát, hogy aki vezet, alázattal vezessen, gőg, gyűlölség nélkül, szelíden. Államfőként ő is erre akar törekedni, mondta. Köszönetet mondott elődeinek, Sólyom László államfőnek, Mádl Ferencnek és Göncz Árpádnak elnöki teljesítményükért, amiért a magyar emberek szeretete és tisztelete övezi őket. Saját helyzetéről azt mondta: újszerű a megbízatása, mert egy olyan pártszövetség jelölte a posztra, amely kétharmados többséget kapott a választásokon, s elvárás vele szemben, hogy alaptörvény-hozó parlament legyen. „Új bor új tömlőbe való” – fogalmazott, kijelentve: támogatja, hogy megszülessen a 21. századi új, modern alkotmány és vele az új, modern, magabiztos Magyarország és magyar nemzet is – a szeretet és elfogadás alapján. Az új alaptörvény szabja meg a fékeket és ellensúlyokat, mondta, és őrizze a demokráciát, védje az emberi jogokat és az emberi méltóságot. Államfőként programja középpontjába ő is a magyar embert helyezi, csapatemberként pedig a közös értékek összekötő erejét fogja ápolni, mert nem az érdekre, hanem erre építhető fel az új nemzet. Idézte Klebersberg Kunót, Pilinszky János szavait, minél több magyar embert akar meghallgatni, mondta, de a szomszédokat is, mert kíváncsi rá, ők hogyan képzelik a közös jövőt. Miért ne építhetnénk egy héthatárra szóló közös jövőt együtt, fogalmazott, beszédét újra Szent István szavaival zárva: nem gőgösségről, hanem alázatról és szolgálatról szóljon elnöki megbízatása. Ehhez kérte Isten segítségét.

A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt. Balogh Andrásra, a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjére 59-en voksoltak.

Felvidék Ma