A szlovákiai választások legnagyobb meglepetésének nevezte a Híd parlamentbe jutását Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa, a komáromi Selye János Egyetem oktatója a szombati szavazás eredményeit.”A Magyar Koalíció Pártja okkal és joggal remélte, hogy megszerzi a dél-szlovákiai magyar szavazatok kétharmadát, senki sem mérte, senki sem jelezte előre, hogy az MKP nem jut be a parlamentbe” – mondta.

A szakértő szerint a Csáky Pál vezette MKP vereségében szerepet játszott, hogy a párt passzívan, nem meggyőzően kampányolt, miközben Bugár Béla pártja, a Híd-Most “fölényben volt a sajtóban, a szórólapokon és az óriásplakátokon”.
A Híd eredménye arra utal, hogy a szlovák kormánypártok részéről tapasztalt magyarellenes hisztériakeltés a dél-szlovákiai magyar szavazókat “inkább a megbékélés irányába terelte.” A szlovák pártok részéről pedig olyan nyilatkozatok is elhangoztak, amelyekből az derült ki, hogy számukra kevésbé elfogadható az MKP.
Bugár Béla pártja minden bizonnyal tagja lesz a valószínűleg Iveta Radičova vezetésével megalakuló új szlovák kormánynak. A választások éjszakáján már megkezdett koalíciós egyeztetések kapcsán Szarka László arra emlékeztetett, hogy Bugár már korábban arról beszélt, hogy tanult az 1998 és 2006 közötti, Mikuláš Dzurinda vezette koalíciós kormány működéséből és a koalíciós megállapodások összeállításából. Szarka László szerint a Híd kormányba kerülése hatással lesz a magyar-magyar és a szlovák-magyar kapcsolatokra is.
A Fico-féle Smer mellett a másik két kormánypárt, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimir Mečiar-féle HZDS választási szereplése az előzetes várakozásoknak megfelelő volt – mondta Szarka László. Az SNS bent maradt a parlamentben, míg a HZDS kiesett.
Az, hogy Robert Fico várhatóan nem tudja megőrizni miniszterelnöki székét, legalább három tényezővel magyarázható Szaka László szerint.
Szlovákiát ugyan nem érintette túl súlyosan a nemzetközi gazdasági válság, ennek ellenére “nem volt meggyőző az elmúlt négy év kormányzása”. Elmaradtak az ígért gazdasági és szociálpolitikai eredmények.
Robert Ficónak folyamatosan “fegyelmeznie kellett” a “furcsa koalícióban” részt vevő partnereit, miközben külföldön is folyamatos magyarázkodásra kényszerült koalíciós partnerei kijelentései miatt. Mivel Fico állandóan “jobbról próbálta előzni” az SNS-t és a HZDS-t, idővel “hasonlóvá vált hozzájuk”.
Ezek mellett a választási kampány utolsó két hete is fontos szerepet játszott Fico pártjának, a Smernek a szereplésében. A Szlovákiában is súlyos károkat okozó árvíz felülírta a magyarellenes retorikát és azt a várakozást, hogy a magyarországi törvényhozási események jelentik majd a fő tematikát. Kiderült, hogy a Fico-kormány képtelen kezelni az árvízhelyzetet, és a segítséghez szükséges tartalékokat már korábban felélték.
A nem hivatalos választási végeredmény alapján a két eddigi és újra parlamentbe jutott koalíciós párt (Smer és a SNS) és a négy ellenzéki párt (SDKÚ, a SaS, KDH, Most-Híd) között a mandátumok megoszlása 71-79 az ellenzék javára.

– mti –