Egy évvel a négyajtós limuzin után megújult a BMW 3-as szériájának két legattraktívabb darabja is: a kupé és a kabriolet. A váratlanul beköszöntött június eleji kánikulában csak örülni tudtunk, hogy a kabriót kaptuk meg tesztelésre.

 

Alaktan
Egyértelműen a sportos benyomás fokozása volt a cél. Ennek érdekében kicsit domborítottak a motorháztetőn, átrajzoltál a lámpákat és a „veséket”, pengeélességűre faragták az elülső lökhárító alsó részét, amely egy keskeny, de igen széles légbeömlő alsó pereme is egyben. A küszöbökből hangsúlyos él fut ki a hátsó kerekekig, hasonló stíluselem teszi látványosabbá a hátsó lökhárítót is. A 29 mm-rel nagyobb első túlnyúlás a lapos orr-résznek köszönhetően nem rontja a sportos benyomást, hatékonyabbá tette viszont a gyalogosvédelmet. Ja, és a merev tető felhúzott állapotában nagyon szép kupolát alkot – de ez az autó nélküle, és lehúzott oldalablakokkal mutat jobban. Talán azért, mert kabriónak épült…

Belvilág
Hogy a fenti utolsó mondatok az enteriőrre is érvényesek, azt a képek láttán aligha kell bizonygatni. Nyitott állapotban teljes szépségében tárul elénk a faberakású műszerfal, az ezüstszínű dekórelemekkel díszített volán és váltókar, de főleg a mindent uraló korallvörös bőrkárpit. Lenyűgöző látvány! Elöl egyébként gyakorlatilag sportkocsiban ülünk, tehát 1. alacsonyan, 2. kiváló oldaltartást biztosító üléseken. Hátul pedig – nos, ott minden attól függ, milyenek a testi proporcióink, és mit értünk még elfogadható kényelmű utazás alatt. De ne feledjük: kabrióról beszélünk. Ami annyira csak két utasnak készült, hogy azok igazi kényelme érdekében a hátsó üléseket teljesen fel is kell áldozni. Oda szerelendő be ugyanis az opciós szélpajzs, amely segít „átbuktatni” a levegőt a nyitott kocsi felett, így akár 120 km/órás sebességig is zavartalan a kabriózás. A merev tető egyébként 23 másodperc alatt tűnik el a csomagtartóban, 140 literrel csökkentve annak eredeti űrméretét. A többiről csak címszavakban: xenonégős fényszórók, automata légkondi, elektromosan állítható elülső ülések, satöbbi. Az opciós kellékek közül a tesztautó fűthető volánnal, fékenergia-visszatermelő rendszerrel,Servotronik elektromos kormányrásegítővel Harman/Kardon hifivel és még vagy 30 egzotikummal volt felszerelve.

Az országúton
A belépő kétliteres dízel teljesítménye kevés híján 7 lóerővel, nyomatéka 30 Nm-rel nőtt; ez mélyen 10 másodperc alatti “százas sprinthez” és magasan 200 km/óra feletti végsebességhez elég. Mondjuk meg őszintén: nem elég ennyi egy kabriónak? Nem is beszélve a 6 liter körüli reális átlagfogyasztásról. Zárt tetővel egyébként ember meg nem mondaná, hogy nem egy normális limuzinban vagy kupéban utazunk. A kabriózási lehetőségeket pedig a következőképpen kategorizálhatjuk: 1. Szélpajzs nélkül, lehúzott oldalablakokkal a legdögösebb és legkényelmetlenebb, 2. Felhúzott oldalablakokkal és még mindig pajzs nélkül közepesen dögös és kényelmes, 3. Csukott ablakokkal és felszerelt pajzzsal a legkevésbé dögös, ám a legkomfortosabb. „A felszerelt pajzs + nyitott ablakok” kombinációnak sem dögösség, sem kényelem szempontjából nincs értelme. E nüánszokat leszámítva viszont MINDEN tető-, szélpajzs- és ablakkombinációban mellbevágóan szép, attraktív közlekedőeszköz az új BMW 3-as kabriolet. Vagyis fenét közlekedőeszköz: exkluzív örömautó, amely rangot ad a tulajdonosának, és amely után tömegesen fordulnak meg az utcán…

Felvidék Ma, Vas Gyula, (A szerző felvételei)

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1995 cm3
Teljesítmény: 135 kW (184 LE)/4000min-1
Nyomaték: 380 Nm/2750min-1
Sebességváltó: hatfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 228 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,3 s
A csomagtér űrtartalma: 210/350 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7,1/4,7/5,6 l/100 km
Ár: 44 900 euró
A tesztelt kocsi ára: 60 540 euró