Várhosszúréten immár ötödik alkalommal rendezik meg a hagyományos kézműves vásárt július 24-én. „Mert senkinek sem akarunk csalódást okozni, ötödik alkalommal pénz nélkül  szervezzük a kézműves-kirakodóvásárt. Mindent a magunkon spóroltunk meg és egy kis önkormányzati segítséggel majd megfőzzük a gulyást, ellátjuk a szereplőket étellel, itallal, akik viszonzásul honorárium nélkül gazdag kultúrműsort adnak a kölcsönkért szabadtéri színpadon.” – nyilatkozta Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke.

A kultúrminisztérium nem tartotta fontosnak ezt a rendezvényt támogatni, de a hagyományt már nem akarják megszakítani. A vásárra kb. 80 kézművest várnak, kovácsmestereket, kerámikusokat, fafaragókat, fonott , varrot, hímzett más textilkészítmények árusait, mézeskalaácsárusokat, kádárokat. A pékek a kézműves udvaron megépített nagy kemencében sütik majd a kenyeret, cipót, kalácsot.
A legkisebbeknek gyermeksarok lesz különböző játékokkal és versenyekkel,  továbbá „Zöld Sziget” az udvaron huncutságokkal kicsiknek és nagyoknak. Alkotóműhelyek várják majd az érdeklődőket a kézművesmesterségek bemutatása.

Szombaton, július 24-én, reggel 9 órakor nyit a vásár. Napközben a római katolikus templom kertjében a magyar és székely himnusz kíséretében az elesett katonák kegyhelyeit koszorúzzák meg az ideérkezettek. Estére a kézművesház udvarán bált terveznek. A várhosszúrétiek többek között arról is híresek, hogy vendégszeretőek és bizonyára kivilágos virradatig fog tartani a zene és a tánc is.

Felvidék Ma, sze