A médiát élénken foglalkoztatja a kérdés, hogy mi épül Komáromban a Kossuth téri körforgalom közepén. Egy talpazat már elkészült, de vajon mi kerül rá? Július 5-e Cirill és Metód napja, vajon az ő szobrukat akarják itt felállítani? A komáromi városi hivatal erre nem adott engedélyt… Az MKP komáromi helyi szervezete megdöbbenésének adott hangot ezzel kapcsolatban.
“Az MKP komáromi helyi szervezetének elnöksége megdöbbenését fejezi ki a Kossuth téri körforgalom közepén épülő talapzattal kapcsolatban. Mint kiderült, a talapzat és az arra szánt, jelenleg meg nem nevezett szobor engedélyeztetési eljárása megkérdőjelezhető. Az arra illetékes szervek nyilatkozatai alapján nyilvánvaló törvénytelenségről van szó, a hatóságok nem a jogszabályoknak megfelelően végzik munkájukat, pedig a törvény értelmében azonnal el kell rendelni az ilyen tevékenység beszüntetését.
Az MKP komáromi helyi szervezetének elnöksége mélyen elítéli a jogállamiság vívmányainak állami szintű porba tiprását, és a politika ilyen irányú terjeszkedését és arroganciáját, amellyel súlyosan árt a helyi közösségek békés egymás mellett élésének” – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, melynek aláírói Andruskó Imre elnök, Cziria Atilla és Szabó Béla alelnök.

Felvidék Ma