19 óra 54 perckor távozott hivatalából Robert Fico és kormánya, hogy átadja helyét az Iveta Radičová vezette jobb-közép kormánykoalíciónak. Az elnöki palotában Ivan Gašparovič államfő elfogadta a kormány lemondását, melyet Robert Fico aláírásával tett véglegessé. Az államfő köszönetet mondott a távozó kormánynak, hogy tisztességgel, Szlovákia nemzetállami érdekeit szem előtt tartva vezette négy éven át az országot, a szociális szempontokat sem feledve. Politikusnak lenni hálátlan feladat, mondta. Kiemelte: ígéretei nagy részét teljesítette a kormány, s ha nem jön a világválság, talán még többet ér el, bár így is helyt állt posztján. Megköszönte a jó együttműködést, arra bíztatta Ficót és társait, hogy politikusként, az új helyzetben is következetesen harcoljanak céljaikért.
A távozó kormányfő is köszönetet mondott kormánya tagjainak, de az államfőnek is a támogatásért. Kiemelte azt a nagyszerű összhangot, melyben az államfő, a parlament elnöke és ő, a kormányfő az ország érdekében cselekedtek. Fico a legfontosabbnak azt tartja, hogy a válsághoz mérten konszolidált államkasszát, országot hagy utódjára, még tartalékokat is hátrahagy, hogy az új kormánynak legyen miből segíteni a nehéz helyzetben lévő községeket és városokat, illetve a katasztrófa sújtotta embereket. A sztrádaépítést, az atomerőművek építésének beindítását ugyanilyen jelentősnek tartja négyéves munkájából, melyhez hozzá tartozik az euró bevezetése és a schengeni rendszerhez való zavartalan csatlakozás. Fico azt is elmondta: minden erejét, tehetségét latba vetve próbált helyt állni azon a poszton, ahová a polgárok állították, s így lesz ez a jövőben is.

Felvidék Ma