A szlovák parlament képviselőinek több mint a fele új arc a törvényhozásban. Nekik a hatályos jogszabályok értelmében vagyonbevallást kell tenniük. Ennek a határideje hétfőn, azaz 30 nappal a parlamenti eskütételt (ez 2010. július 8-án volt) követően jár le.

A vagyonbevalláson túl rendezniük kell vállalkozási aktivitásaikat is. Nem lehetnek például kft-k ügyvezetői sem, vagyonrészükkel azonban tulajdonosaik maradhatnak a cégeknek. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) mind a 22 képviselője “megelőzte” a határidőt, és már nyilvánosságra hozták vagyonbevallásukat. Hasonlóan cselekedtek 6-an az SDKÚ-DS, hárman a Most-Híd és ketten a KDH soraiból.
A vagyonbevallásokat egyébként sok bírálat éri, ugyanis a bennük felsorolt tényeket semmivel nem kell alátámásztani, és a vagyontárgyak, bankbetétek, értékpapírok, vállalati tulajdonhányadok nagyságát sem kell feltüntetni. Lényegében az tudható meg belőlük, hogy egy-egy képviselőnek van-e háza, cége, ingatlana, nagy értékű ingósága, bankbetéte, hitele, részvénye, befektetési jegye, de hogy mekkora értékben, az titok marad – nemcsak a nyilvánosság, hanem a parlamenti ellenőrző szerv számára is. Azt pedig végképp senki nem vizsgálja, a vagyon megfelel-e az érintett adózott jövedelmének.  

A vagyonbevallásokat közzéteszik a szlovák parlament honlapján is.

Felvidék Ma