A világ legjobb ötszáz egyeteme között továbbra sincs egyetlen szlovák felsőoktatási intézmény sem. A listára viszont sikerült ismét bejutnia két magyarországi intézménynek, a Szegedi Tudományegyetemnek és az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. Az első helyen változatlanul az Egyesült Államokban található Harvard Egyetem áll. A shanghai-i Jiao Tong University által évente elkészített nemzetközi rangsor egyébként az mutatja, hogy az amerikai egyetemek a világon a legerősebbek, bár sok szakember az értékelési szabályokkal nem ért egyet, éppen azért, mivel ezek szerint az európai intézmények alul vannak értékelve. A szlovák egyetemekkel kapcsolatban érdekes megemlíteni, Eugen Jurzyca oktatási miniszter korábban úgy nyilatkozott, nem tartja elképzelhetőnek, hogy a következő négy évben sikerüljön akárcsak egy egyetemnek is Szlovákiából bejutnia a listára. A miniszter szerint előrelépés csak fokozatos munkával érhető el, s megpróbálnak ehhez egy hatékony rendszert létrehozni.
A magyar egyetemek egyébként a megosztott 301.-400. helyen végeztek, őket megelőzte a listán a szlovákiai magyar egyetemisták közt is népszerű prágai Károly Egyetem.

Felvidék Ma