A felvidéki magyar nemzetiségű Tomi „Kid” Kovács augusztus 28-án a vágsellyei sportcsarnokban mérkőzött meg Xhavit „Mr. Knockout” Visokával az Európa-bajnoki címért.

 

Tizenhetedik profi mérkőzésén is veretlen maradt a galántai Kovács Tamás. Sőt, 12. alkalommal győzött KO-val, ezúttal az albán Xhavit „Mr. Knockout” Visoka ellen.
A vágsellyei sportcsarnokban lebonyolított ökölvívó gálán először nyolc amatőr összecsapást láthatott a több mint ezer néző. A különböző súlycsoportokban és kategóriákban Szlovákiát túlnyomórészt a galántai ökölvívó szakosztály versenyzői képviselték. Ellenfeleik több magyarországi egyesület legjobbjai voltak.
A szünetben harcművészeti bemutatókkal szórakoztatták a nézősereget. Az amatőrök mérkőzései után négy profi összecsapást bonyolítottak le, amelyekben cseh, magyar és szlovák öklözők vívtak meg egymással.

Kovács Tamás, mint a WBF félnehézsúlyú világbajnoka, (tavaly decemberben a kenyai Samson Onyango legyőzésével szerezte meg a szervezet övét) most egy magasabb osztályú ökölvívó szervezet, a WBC interkontinentális övéért száll harcba. Hogy erre lehetősége nyíljon, először a szervezet Európa bajnoki övéért kellett az albán Xhavit Visokával megmérkőznie. Következő ellenfele egy olasz boxoló lesz. Vele októberben találkozik.
A szombati összecsapásra Kovács Tamás három hónapos kemény edzéssel készült. Tudta, hogy az izmos, tömzsi, magát KO királynak nevező albán nem lesz könnyű ellenfél. A tíz menetre tervezett mérkőzés első két menetében bizony az albán bebizonyította, hogy nem a legtechnikásabb, de a legkeményebb boxolók közül való. A harmadik menetben már kitűnt Kovács „KID” Tamás technikai felkészültsége és kitűnő állóképessége. A menet végén fejre mért ütéseivel megingatta az albán versenyzőt. A negyedik menet úgy folytatódott, ahogy a harmadik abbamaradt. Az albán öklöző edzője tanítványa egészségét védve, bedobta a törölközőt, feladva ezzel a mérkőzést.

Felvidék Ma, Szabó Tamás – TERRA Hírújság