Szeptember 2–5-e között a színművészet határozza majd meg Kassa belvárosának életét. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Közép-európai Színházi Fesztiválon 12 cseh, magyar, lengyel és szlovák színház mutatkozik be. A fesztivált a Kassai Állami Színház társrendezésében a Kassai Színházi Társulás szervezi. Svjatoslav Dohovič szóvivő szerint a bemutatók mellett újdonságként megrendezésre kerül a Közép-európai Színházi Konferencia is, ami a fesztivál egyik kísérő rendezvénye lesz.
„A Fő utcai nagy színpadon két musicalt és két táncprodukciót láthatnak a nézők, közülük az egyiket élő népzenei kísérettel adják elő. A színházi sátorban gyermekelőadások és késő esti felnőtt előadások is lesznek. A városháza épületében lengyel és magyar társulat lép fel, s a nézők számára a szinkrontolmácsolást is biztosítjuk. Minden korosztálynak igyekszünk érdekes programot kínálni, ami műfajilag is rendkívül változatos lesz” – mondta a fesztiváligazgató, František Ténai.
A fesztivál az eltelt években népszerűvé vált a kassaiak és a városba látogató érdeklődők körében. Tavaly tízezer néző látta az előadásokat. „Elsősorban a Fő utcán és az ottani épületekben zajlanak a rendezvények, s természetesen sok múlik majd az időjáráson is. Ebben az évben valamivel kevesebb lesz az előadás, ennek ellenére remélem, a látogatottságot sikerül megőriznünk” – mondta Ténai.

SITA, Felvidék Ma