(Fényképgalériával) Révkomáromban a Szent István lovasszobránál 17 órakor kezdődött a helyi civil szervezetek által szervezett Szent István emlékünnepség, amelyen közel ötszázan vettek részt.

Az ünnepséget Nagy Ferenc nyitotta meg Wass Albert “Üzenet haza” című versével, majd Korpás Réka “Lenn a folyónál” című népballada feldolgozását énekelte.


Stubendek László

Stubendek László, a Csemadok Városi Szervezetének elnöke köszöntött mindenkit, aki a komáromi civil szervezetek felhívására eljött, hogy lerója tiszteletét a kegyes, szent és bölcs államférfiú emléke előtt. Majd néhány gondolatot idézett a Szent István fiához, Imre herceghez írott Intelmekből. Ezt követően átadta a szót Keszegh Margitnak a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnökének, hogy megtartsa ünnepi köszöntőjét:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket Szent István király, a magyar államalapítás és a Magyar Alkotmány ünnepén.
Mai ünnepségünket a közel 100 éves múltra visszatekintő Jókai
Közművelődési és Múzeum Egyesület kezdeményezte. Felkérésünkre csatlakozott hozzánk több civil szervezet a városból.
Nemzeti ünnepeink a nemzeti értéket képviselik. A nemzeti közösség érzését az ünnepek különösen fokozzák s a nemzetet kegyeletre nevelik. Ezt kiváltképpen ma érezzük megdöbbentő élményszerűséggel, amikor Magyarország képét, Szent István alkotását a lelkekben ébren tartja, főképp ennek történelmi szimbólumával, a szent koronával.
Szent István király halálának 900. évfordulójára kiadott emlékkönyvben ezt olvashatjuk : „A szent király el nem porladt. Keze ma is legbiztosabb útmutatónk és legnagyobb nevelőnk. Kultusza : a keresztény és nemzeti magyar állam eszméjének önzetlen szolgálata.”

Tisztelt ünneplő közösség !
Hiszek abban, hogy az ünnepeknek közösséget teremtő erejük van. Hiszek abban, hogy az ünnepből erőt meríthetünk, s az ünnepek kiemelnek minket a hétköznapok szürkeségéből, hogy tisztábban láthassunk : múltat, jelent, s jövőt.
Ma 2010. augusztus 20-a van. Ma ünnepel a világ magyarsága. Mi is ma ünnepelünk. Itt, Komáromban, Szent István szobránál. Hívtunk, bátorítottunk mindenkit, ünnepeljen velünk. Örömünk teljes, hiszen nagyon sokan megtiszteltek ma minket, a mai ünnepet azzal, hogy eljöttek. Erőt ad ez nekünk ahhoz, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe, erősít bennünket abban, hogy bátran válasszuk a tisztességet, az igazságot, ne adjuk el júdáspénzért becsületünket, ragaszkodjunk jogainkhoz és gyökereinkhez, hogy bátran tekinthessünk a jövőbe.
Wass Albert mondja : a fa erősebb, mint a szekerce, mert a szekercével szét lehet verni a fát, de aztán ha jön a tavasz, akkor a csonk kizöldül, erősebb a szekerce élétől az élet, ha gyökere van. Nekünk is ez az üzenetünk. Mindannyian érezzük, hogy szükségünk van a gyökereinkre, nem szabad megtagadnunk őket, mert csak ekkor lehetünk erősebbek a szekercénél.

Tisztelt ünneplők !
Ha kiejtjük azt a szót, hogy magyar, azt a szót, hogy nemzet, bizony-bizony könnyen megkaphatjuk a bélyeget, hogy magyarkodunk, nacionalisták vagyunk, ezért pontosan meg kell mondanunk, hogy mit értünk nemzeti elkötelezettség alatt. Nem feledjük, hogy minden nemzet érték, és minden nemzet értéket ad, viszont senki nem adhatja azt az értéket, ami a magyarság ,csak mi magyarok !
Mi magyarok vagyunk ! Senki ellenében, senki kárára ! Hiszünk abban, hogy megmaradunk magyarnak. Bátorít minket a Szent István-i hagyaték, az ősi igazság. Az ő szavai szerint :
„Tartsd meg a jó rendet, a törvényeket, és azok majd megtartanak téged, meg a közösséget, amikor nehéz, kilátástalan helyzetbe kerülsz.”
Ma az összefogás jegyében ünnepelünk. Így van ez akkor is, ha mások az ellenkezőjét állítják. Fel kell emelnünk lehorgasztott fejünket, szólnunk kell, ha a szívünk azt diktálja, lépnünk kell, ha úgy gondoljuk: elég, segítenünk kell egymást, mert csak közösen lehet eredményt elérni.
Ne higgyünk annak, aki el akarja velünk hitetni (ahogy a költő mondja) : István király öröksége bár létezik, de csak belső bujdosásban, keseredett szívekben s bátortalanul. Inkább mondjuk : … lesz még ünnep, százezer szebb ünnep, És boldog nép, mely ünnepelni tud.

Mindnyájuknak szép, békés ünnepet kívánok !


Dr. Keszegh Margit

Az ünnepi beszéd után a résztvevő szervezetek elhelyezték tisztelet virágaikat Szent István királyunk szobrához, majd a résztvevők közösen elénekelték nemzeti himnuszunkat. Az ünnepség a Szent András templomban tartott ünnepi misével záródott.

A résztvevő szervezetek: a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, a Csemadok Városi Szervezete, a Széchenyi Polgári Társulás, a Lélekharang Polgári Társulás, az Egy Jobb Komáromért Kezdeményezés és a Komáromi Polgári Társaságok Társulása, a Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre, a Szövetség a Közös Célokért, a Te Ügyed Kör, a Palatinus, az Atelier, a Kuckó, a Teátrum és a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság, a Komáromi Jókai Mór Cserkészcsapat.

Az ünnepségről készült fényképek Fotóalbumunkban tekinthetőek meg.

Felvidék Ma, úb