A képviselői és bírói mentelmi jogról szűkítéséről szóló törvénymódosítás akár sikerrel is járhat, jelentette be ma Robert Fico, a Smer elnöke, aki tárgyalni szeretne róla Iveta Radičová kormányfővel.

 

Robert Fico úgy nyilatkozott, a bírói mentelmi jogkört nem bántaná, a képviselőit szívesen szűkítené. Mivel a kérdésről szeptember 18-án népszavazás is lesz, Fico kivárná a döntéssel ennek az eredményét is. Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter úgy reagált Fico kezdeményezésére, hogy nem zárja ki az egyeztetést, mert alkotmánymódosításról van szó, amihez legalább 90 szavazat kell, tehát szükségük lesz kompromisszumra. A Smer a szeptemberi parlamenti ülésre kidolgozza módosító javaslatait. A párt frakciója ma ezért is nem mondott nemet a javaslatra, hanem csupán tartózkodott.

Felvidék Ma