Az állami hivataloknak az új kormány döntése értelmében meg kell jelentetniük a szerződéseket az interneten. Ám ez nem csak az új szerződésekre vonatkozik, hanem visszamenőleg, a Fico-kormány szerződései is fokozatosan felkerülnek a világhálóra.

Iveta Radičová kormánya úgy döntött, a 2006. július 4-i dátumommal kezdődően vonatkozik ez minden állami (nem titkos) szerződésre. Robert Fico volt kormányfő nem tartja korrektnek azt, mint a Markíza televíziónak nyilatkozva elmondta, az ellen nincs kifogása, hogy az ő kormányzása idején született dokumentumok hozzáférhetővé váljanak az interneten, de ha már ilyen döntés született, akkor az a véleménye, hogy ennek egészen 1998-ig kellene visszanyúlnia. Fico szavai nem maradtak visszhang nélkül, a kormány ismét visszatért ehhez a kérdéshez, és úgy határoztak, egészen 2000. január 1-ig nyúlnak vissza, akkor alapították meg ugyanis a Közbeszerzési Hivatalt.

Felvidék Ma