Schmitt Pál magyar köztársasági elnök rajtlövésére indult el a jubileumi, 25. budapesti maratonfutás, melybe 130 800-an neveztek. Külföldiek is, 50 országból 1500-an, köztük a szlovák külügyminiszter Mikuláš Dzurinda is, akinek 3 óra 39 perc és 17 másodperc alatt teljesítette a több mint 42 kilométeres távot.

Dzurindának ez volt a negyedik külföldi maratonja, az idejével is elégedett volt. “jó érzés volt, hogy az egész táv megtétele alatt angolul, szlovákul és magyarul is biztattak” – mondta.

Dzurinda hétfőn tárgyal majd magyar kollégájával, Martonyi Jánossal Budapesten. A külügyminiszterek áttekintik a két ország aktuális ügyeit, és kicserélik a magyar-szlovák vízumképviseleti megállapodásról szóló jegyzékeket.

Felvidék Ma