Szeptember 18-án tartják a Szabadság és Szolidaritás párt által kezdeményezett népszavazást. A választópolgárok érdektelensége miatt úgy tűnik, hogy újabb eredménytelen népszavazás elébe néz Szlovákia.
A közvélemény-kutatók 20 százalék körüli részvételi arányra számítanak. A választópolgárok hat kérdésben dönthetnek, közöttük a képviselői mentelmi jog megszüntetéséről, a rádió és TV előfizetési díjak eltörléséről, a parlamenti képviselők számának 150-ről 100-ra való csökkenéséről, az internetes szavazásról, a kormányzati luxusautók árának maximalizálásáról, és a sajtótörvény módosításáról. A kormánypártok nem kampányolnak erőteljesen, hiszen a hat kérdésből 4 eleve benne van kormányprogramban. Egyedül a Richard Sulík által vezetett Szabadság és Szolidaritás párt helyezett el felhívásokat a médiában, hogy népszavazásra buzdítson.

A szavazók igennel vagy nemmel mondhatnak véleményt a javaslatokról. A szavazóhelyiségek reggel 7-től este 10 óráig lesznek nyitva. A referendumra ugyanazok a feltételek érvényesek, mint a választásokra. Az a polgár vehet részt rajta, aki legkésőbb a népszavazás napján betölti 18. évét és állandó lakhelye van az ország területén.

A referendumot a Szabadság és Szolidaritás pártja kezdeményezte még a parlamenti választások előtt. Akkor még nem tudták, hogy a népszavazásra szánt kérdések közül négyet kormánypártként az új kabinet programjába is be tudnak építeni. A Szabadság és Szolidaritás párt a helyhatósági választásokkal egy napon szerette volna megtartani a népszavazást, hogy tetemes költségeket takarítsanak meg. Az összegyűjtött több mint 300 ezer aláírás ellenőrzése után Ivan Gašparovič államfő azonban, hogy két hónappal korábbra írja ki a népszavazást. Igaz, erre a hatályos törvény kötelezi őt. A költségcsökkentés egyetlen lehetősége az lett volna, ha a szlovák köztársasági elnök olyan ürügyet talál ki, amellyel elhúzhatta volna a petíciós íveken lévő aláírások hitelességének vizsgálatát. valóban a helyhatósági választásokra időzíti a népszavazást. Gašparovič viszont figyelmen kívül hagyta Sulíkéknak ezt az elvárását. A két szavazás összekapcsolásának másik módja az lett volna, ha Sulíkék a petíciós íveket nem a parlamenti választási kampány finisében adják át az államfőnek, hanem két hónappal később. A látványos kampányfogást azonban a Szabadság és Szolidaritás akkor nem akarta kihagyni. És feltéhetőleg a népszavazásra vonatkozó törvényt – főleg az államfőnek előírt határidőket – nem vették figyelembe.
Szlovákiában eddig hatszor volt népszavazás. Ebből egy volt csak sikeres, amely 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról döntött. A többi az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen volt.

Felvidék Ma