A Most- Híd nem zárja ki, hogy a novemberi szlovákiai helyhatósági választásokon helyi szinten aktivistái együttműködjenek az MKP-val. “Ez jó lehetőség kipróbálni azt, működik-e az együttműködés az MKP-vel. Mi az együttműködés pártja vagyunk, de pártközi szinten nem folytatunk tárgyalásokat” – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke pártja országos közgyűlése után Pozsonyban.

“Fontos, hogy az állampolgárok tudatosítsák: ezek a választások nem a pártokról, hanem a személyiségekről szólnak” – szögezte le Bugár, aki korábban az MKP elnöke volt. Bugár azt mondta: pártja nem akarja átvenni az MKP struktúráit, mert akkor azokat a problémákat is átvenné, amelyekkel volt pártja küszködött és küszködik. A politikus szerint nagy az érdeklődés a Most-Híd iránt, s eddig több mint háromezren adták be belépési kérvényüket. Tekintettel erre, a Most-Híd közgyűlése módosította a párt alapszabályzatát, s az új tagok felvételéről a jövőben már nem az országos vezetés, hanem a járási szervek döntenek. “Az ő feladatuk, kötelességük, de a felelősségük is az új tagok felvétele” – fejtette ki Bugár. Azt a párt nem vizsgálja, hogy jelentkezőik előzőleg milyen párt tagjai voltak, így Bugár szerint arról sincs adatuk, hány MKP-s szeretne átlépni hozzájuk.Szlovákiában november 27-én tartják a helyhatósági választásokat.
Bugárék tegnap értékelték a párt választási szereplését, utána pedig Lagzi Lajcsi és Kochanovski kíséretében amolyan jutalombulit tartottak a pozsonyi Bonbon csárdában.

Felvidék Ma