Hajtman Béla felvidéki magyar pedagógus az új tanév és az oktatásügy kihívásairól beszélt a Szabad Újság hetilap szerkesztőjének. Érdekes meglátásaival portálunk olvasóinak is érdemes megismerkedniük a tanévkezdés küszöbén.

 

Mik az oktatásügy jelenlegi legnagyobb buktatói, ha önön múlna, min változtatna?
– Mivel teljes egy évig Nyitra megyei módszertanosként belekóstoltam az elméleti pedagógiába, s a különböző pedagógiai-szakmai találkozókon lehetőségem nyílt a gyakorló pedagógusokkal,iskolaigazgatókkal való kapcsolattartásra, véleményemmel és kritikus megjegyzéseimmel nem vagyok egyedül.
Azt mondhatnám, hogy még mindig a hirtelenében bevezetett oktatásügyi reform áldozatai vagyunk. Ha a reformra kellőképpen felkészültünk volna, nem lennének tankönyvproblémák, a tantervek ügyében is másképp állnánk. A reformmal járó új kerettantervek legnagyobb buktatóit a nem ésszerű óraelosztásban látom. Heti egy óra második idegen nyelv semmire sem elegendő, csak megzavarja az oktatási folyamatot, a középiskolákban egy órával kellett megtoldani a magyar és szlovák tanórák számát. Ilyen esetekben az eredeti tanmenet helyreállítására került sor, tehát maradt a régi állapot, csak helylyel-közzel lehetett valamenynyire tantárgy specifikussá tenni egy-egy iskolát, de az arculattervezéshez és a tényleges reformokhoz ennek semmi köze sincs. Módszertanosként is anomáliákat tapasztaltam: például a legújabb tankönyvekből egyetlen példányt sem kaptunk, hogy elemeztük volna, vagy szükség esetén véleményt nyilvánítottunk volna az érdeklődő pedagógusok részére. Oktatáspolitikai szempontból sajnos azt sem tudtuk elérni, hogy az iskolavezetők továbbképzési tanfolyama az iskolák tanítási nyelvén, a mi esetünkben magyar nyelven folyjék. Csak reménykedni tudok, hogy a jelenlegi kormány magyar képviselőinek sikerül ezt az alapvető jogot kiharcolniuk. Annak ellenére, hogy részese voltam a továbbképzési programok kidolgozásának és akkreditálásának, nem látom helyénvalónak, hogy a pedagógusok tanév közben, a tanítás ideje alatt járjanak továbbképzésekre. Félő, hogy a pedagógus rendszeres hiányzása miatt az adott iskola nem tudja megoldani a szakmai helyettesítést és ennek a tanulók látják közvetlenül a kárát.

A pedagógusok helyzete miként jellemezhető?
– Magyar tanítási nyelvű iskoláink pedagógusai abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy nyaranta rendszeresen részt vehetnek a Pedagógusszövetség által felkínált nyári egyetemek képzésein. Kérdéses, hogy az egyes témakörökre mekkora az igény. Jó érzéssel töltött el, hogy a Komáromi Nyári Egyetemen szép számmal jelentkeztek pedagógusaink a képzésekre. Hogy konkrét legyek, a nyári egyetemek történetében először került arra sor, hogy a továbbképzési törvény értelmében a szlovák szakosok részére vizsgával végződő akkreditált programot tudtunk felkínálni. Sajnos, a keleti régióban a vártnál kisebb volt ez az érdeklődés erre a tanfolyamra, pedig a Pedagógusszövetség legutóbbi közgyűlésén épp a keleti régió pedagógusai részéről hangzott el az igény a szlovák szakosok akkreditált képzését illetően. A lehetőség adott, csak nem mindig élünk vele.

Hogyan értékeli Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszter elképzeléseit: a félévi bizonyítvány megszüntetése, pedagógusbér-stop, harmadiktól kötelező angolnyelv-oktatás, tankönyv-liberalizáció…
– Még korainak tartom az új miniszter lépéseinek értékelését. A hivatalos félévi bizonyítványok helyett bevezetendő értesítést ésszerű lépésnek tartom, mivel nem jár akkora adminisztrációs teherrel az iskola részéről, mint ez idáig. Ez szervezési kérdés, az adott iskola dönti el, miképp értesíti a szülőket a gyermekeik tanulmányi eredményeiről. A legtöbb iskola számítógépen nyomtatja ki a bizonyítványokat. Ezt most már elég lesz egyszer, a tanév végén hivatalos formában megtenni. Várható volt, hogy a közeljövőben nem emelik a pedagógusbéreket, s ha a múltban emelték is, szimbolikus összegekről volt szó. Arra viszont jól emlékszem, hogy épp a jelenlegi oktatásügyi miniszter pártja hangsúlyozta a kampányában a tudás alapú társadalom fontosságát. Ehhez viszont anyagi fedezet is kell, bízom abban, hogy nem felejtették el, mit ígértek választóiknak. A kötelező angolnyelv-oktatásnak akkor van értelme, ha módszertanilag valóban megalapozott az idegen nyelv tanítása. Támogatom a javaslatot azzal a kitétellel, hogy ne kelljen évről évre a szülőknek megvásárolniuk a nem olcsó nyelvkönyveket. Ezekhez a költségekhez – ha már egyszer valami kötelező – a minisztérium is nem kis mértékben hozzájárulhatna. A szabad tankönyvválasztás híve vagyok. Bár ennek is megvan a hátránya, de még mindig jobb, mint az előző kormány döntése a minisztérium által támogatott és elfogadott tankönyv szentesítéséről. Bízzuk a pedagógus józan belátására, hogy milyen tankönyvet és segédtankönyvet szeretne használni a tanórákon. Hiszem, hogy interaktív világunkban még mindig a tanár személyiségének és tudásának van nagyobb szerepe, mint bármilyen színvonalú tankönyvnek vagy modern segédeszköznek. Mindenképpen üdvözlendő a tankönyv-liberalizáció.

Másodszor áll egy középiskola élére. Léván milyen tapasztalatokat szerzett, mit tud ebből kamatoztatni az alsóbodoki szakközépiskola igazgatójaként. Milyen fő feladatokat tűzött ki maga elé?
– A Léván eltöltött öt év nagyon tanulságos volt számomra. Olyan helyzetben kerültem oda beavatatlan idegenként, amikor nagyok voltak a sérelmek a kialakult szekértáborok között. Az akkor menesztett igazgató úgy búcsúzott tőlem, ha szót fogadok, megtartanak, ha nem, engem is menesztenek. Végül is, az akkor kitűzött célom megvalósult: a bizalmában megrendített, az emberi kapcsolatokban és viszonyokban megtépázott, iskola fennmaradása mellett kiálló közösséget szerettem volna csapatépítő munkámmal megerősíteni és szolgálni. Senki sem tökéletes, beismerem, én is követtem el hibákat, de a támadások ellenére, ha nem is boldogan, de emelt fővel távoztam Léváról. Sokat köszönhettem a támogató személyeknek, szülőknek, kollégáknak, egyházi gyülekezeteknek és civil szervezeteknek, s azt is megértettem, hogy az iskola fennmaradása és folytonossága érdekében az öt év után nekem is tovább kellett állnom, még akkor is, ha a háttérben mindvégig a szülők és diákok erkölcsi támogatását éreztem. A másik célom is megvalósult: növekedik a diákok létszáma. Remélhetőleg a jövőben is erősödni fog a gimnázium a lévai magyar értelmiség megtartása és megőrzése érdekében. Az alsóbodoki intézmény közössége nem idegen számomra. Hiszen ott voltam az első diákok felvételiztetésekor, az iskola megnyitásakor, s évente az érettségi bizottságok elnökeként ismerhettem meg a tanárközösséget. A lélekszámában megfogyatkozott zoboralji magyarság peremvidéknek számít. A célom ugyanaz, ami Léván volt: hathatós, csapatépítő munkával szeretném növelni az iskola diákjainak létszámát. Ehhez szintén jó csapatra van szükségem: olyan kollégákra, szülőkre, civil szervezetek vezetőire, akikkel együttműködve végezzük el a közös ügy érdekében feladatainkat. Bízom benne, hogy a zoboralji magyarság körében az alsóbodoki szakközépiskolát szellemileg és anyagilag támogató partnerekre találok. A kihívások mindig próbára tesznek. Ennek tudatában, s az ezzel járó izgalmakkal és felelősséggel szeretném folytatni pedagógiai pályámat Alsóbodokon.

A Szabad Újság interjúja