A Sympat egy nemzetközi festészeti szimpózium, amelyet idén már 16. alkalommal rendeztek meg, mint minden évben, most is a pathi termálfürdőben.
Itt volt elszállásolva a 11 országból érkező több, mint 40 művész, akiknek három hét állt rendelkezésére, hogy csak a művészetnek, jelen esetben a festészetnek éljenek ez alatt az idő alatt.
Mára már hagyománnyá vált, hogy zárókiállításukat a Limes Galériában rendezik meg, idén szeptember 18-án került rá sor.
A kiállítás védnöke ebben az évben Mgr. Judita Trnovcová volt, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Főosztályának vezetője. A kiállítást a Limes Galéria igazgatónője Dr. Farkas Veronika és Mgr. Kacz Mária nyitották meg.
Magát a tárlatot október 10-ig nézhetik meg az érdeklődők (az érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították az időpontot. )
Nyitvatartás hétfőtől – péntekig 11.00–17.00, szombat – vasárnap megegyezés szerint, tel.: 00421/905/903 920, 00421/907/719 493

A közel 100 darab festményt gazdagítja továbbá pár fotó és néhány festett üvegmandala is. Mint ahogy a nemzetközi művészbrigád, úgy a kiállítás is nagyon sokszínű, megtalálható a festményeken a lágy, nőies, majdhogynem lírai vonalvezetés, de láthatóak harsány, rikító színekkel festett Mexikó vidám hangulatát idéző stilizált tájképek, drámai hangvételű, szinte tragédiát sejtető komor festmények, amelyek az adott művész lelkivilágát hűen tükrözik.
Tehát érdemes ellátogatni és megnézni a kiállítás anyagát, mert bepillantást nyerhetünk más országok, más kultúrák életébe az egyén belső világán keresztül.

Felvidék Ma