A Zempléni Egyházmegyében az új iskolai évben a bacskai gyülekezetben folytatódott a 3 in 1 elnevezésű ifjúsági nap. A szeptember végén megtartott alkalomra harminchárom fiatal érkezett a környező gyülekezetekből. A konfirmandus korosztály számára készített találkozó témája ezúttal – az ismert református köszöntés első része – az Áldás, Békesség! volt.

 

„Az alkalmon résztvevő fiatalok csoportokba osztva próbáltak olyan köszöntési formákat megmutatni és eljátszani, amelyek egy-egy közösségre jellemzőek“ – tájékoztatta a Reformata honlapot Kendi Csaba az ifjúsági napnak helyt adó gyülekezet lelkipásztora. „Volt fogalmi szójáték is, melynek keretében olyan kifejezések magyarázatát keresték a fiatalok, amelyeket gyakran használunk gyülekezeteinkben, istentiszteleteinken. Néhányat közülük videofelvétellel, illetve egy-egy jelenettel érzékeltetve próbáltuk közelebb hozni és érthetőbbé tenni“ – mondta a lelkipásztor. Az áldás és békesség szavak lényegét, bibliai értelmét Molnár István beosztott királyhelmeci lelkipásztor hasonlította össze az Ároni áldással (4Mózes 6,24-26). A résztvevőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy csoportokban közösen beszéljék meg gondolataikat az elhangzottak kapcsán.
A délután hagyományosan közös énekléssel és szeretetvendégséggel telt el. „Bacskában is jó volt együtt lenni. Ez a mostani alkalom olyannyira vonzóvá tette a gyülekezetünk közösségét, hogy a csoportos beszélgetésekbe a fiatalok között lévő felnőttek is szívesen bekapcsolódtak volna. Legyen ezért Istennek Dicsőség!“ – mondta a 3 in 1 alkalomról Kendi Csaba lelkipásztor.

Felvidék Ma, Reformata